Belföld

A Fiat olasz autóipari csoport csütörtökön bejelentette, hogy az idei év harmadik negyedében konszolidált vesztesége 413 millió euró , forgalma az egy évvel korábbitól 4,5 százalékkal elmaradva, valamivel kevesebb, mint 12 milliárd euró. Bejelentették, hogy "válságállapot" kihirdetését kérik az autógyártó részlegre, ami előfeltétele az elbocsátásoknak. Mint ismeretes, korábbi elképzeléseik szerint 8100 munkahelyet szüntetnének meg, beleértve a je
2002. 10. 31. 16:48
A harmadik negyedévben 3,1 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság összteljesítménye a csütörtökön kiadott első hivatalos becslés szerint. Az előzetes konszenzus 3,5 százalékos éves GDP-növekedést jósolt a vizsgált időszakra; a második három hónapban 1,3 százalékos növekedést mértek. A most kiadott harmadik negyedévi első becslést a szokásos amerikai adatközlési rendnek megfelelően még kétszer felülvizsgálják. Elemzők szerint a harmadik negyedévi
2002. 10. 31. 16:39
Az Európai Központi Bank mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői is úgy látják, hogy három európai ország - Németország, Franciaország és Olaszország - aknázza alá az eurózóna stabilitási és növekedési paktumát. Az IMF eurózónáért felelős igazgatója, Michael Deppler szerint "a három nagy ország alkalmatlan politikát folytat". Az Európai Központi Bank nemrégiben, egy nyilatkozatban azzal vádolta meg az EMU-tagországokat, hogy nem tesznek el
2002. 10. 31. 16:28
A csehországi Kolinban felépítendő PSA-Peugeot-Toyota kisautó gyár magyar beszállítókat is keres; az ezzel kapcsolatos feltételekről francia szakemberek beszéltek egy konferencián csütörtökön Budapesten. Az ITD Hungary szervezésében megrendezett beszállítói fórumon több mint száz magyar potenciális gyártóval vették fel első alkalommal a kapcsolatot a gyár képviselői. A konferencián elhangzott: a magyar érdeklődőknek az interneten keresztül ajánl
2002. 10. 31. 16:28
A BSA célja az, hogy az európai uniós csatlakozás időpontjára az elmúlt év végi 48 százalékról az EU-s átlagra, 30-32 százalékra csökkenjen az illegálisan felhasznált szoftverek aránya Magyarországon - mondta Sebők Erzsébet, az egyesület főtitkára a parlament informatikai és távközlési bizottsága csütörtöki ülésén. Sebők Erzsébet kitért arra: minden kampányuk során 60-90 napos adatkezelési engedélyt kérnek az adatvédelmi biztostól, majd a határi
2002. 10. 31. 15:03
Az idei GDP-arányos költségvetési hiányra vonatkozó várakozás jelentős felfelé módosítása nem tesz jót a kormány hitelességének - állapítja meg a Morgan Stanley befektetési bank csütörtöki keltezésű elemzése. A kormányzat szerda délután jelentette be, hogy az idei évben a GDP 8,7 százalékának megfelelő költségvetési hiányt vár a korábban jelzett hat százalék helyett. A Morgan Stanley úgy véli: a pénzügyi tárcának meg kell győznie a jegybankot és
2002. 10. 31. 14:41
A korábbi bejelentéssel ellentétben nem indul el november elején Budapest Kisvállalkozói Hitelprogram. Nagy Ákos, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriuma elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott: a késés oka az, hogy a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) nem azt a szerződést írta alá, amelyet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium már jóváhagyott, illetve a saját kuratóriuma megtárgyalt. Elmondta: az MVA által a
2002. 10. 31. 13:59
Októberben 2,2 százalék volt a szeptemberi 2,1 százalék után a fogyasztóiár-infláció az euróövezetben a csütörtökön kiadott első hivatalos becslés szerint. Az előzetes konszenzus is 2,2 százalékos 12 havi drágulást jósolt októberre. A valutauniós jegybank által meghatározott éves inflációs felső tűréshatár 2 százalék.
2002. 10. 31. 13:43
Az ausztrál hírszerzés szerint "semmi kétség": az al Kaida áll a Bali-szigeti robbantás mögött. A szervezet vezetője nyilatkozatában hozzátette: a nemzetközi terrorellenes intézkedések ellenére az al Kaida további merényleteket tervez, és "ezt biztosra vehetjük". Denis Richardson szerint elképzelni is borzasztó, mi lenne, ha a terrorhálózat tömegpusztító fegyverekhez jutna, márpedig ez - a szakember szerint - nem lehetetlen. Ha megtörténne, Rich
2002. 10. 31. 13:14
Egy belga nyomda 48 ezer euró (12 millió forint) értékű kifizetetlen számla miatt komolyan fontolgatja, hogy jogi eljárást indít az Európai Bizottság ellen. Jacob Söderman európai ombudsman a héten keményen bírálta az Európai Bizottságot, amiért az viszautasítja egy belga nyomdával szembeni tartozásának kiegyenlítését. Az ügy még az 1999 előtti évekre, Jacques Santer elnökségének idejére nyúlik vissza, amikor a nyomda elnyert egy megbízást a Biz
2002. 10. 31. 12:49
Megkapta a versenyhivatali engedélyt a Spar, hogy felvásárolja a konkurens Billa szupermarketláncot. Az eladó, a német REWE így már csak az olcsó boltok kategóriájában versenyez a Penny Marketekkel. A felvásárlás miatt egyetlen embert sem bocsátanak el - nyilatkozta a Spar Magyarország cégvezetője.
2002. 10. 31. 12:14
Az ágazatot sújtó visszaesés ellenére növekedési pályára állt a legnagyobb német hipermarket-lánc, a Metro. A folyó pénzügyi év harmadik negyedében a kamat- és adófizetés előtti üzemi profit (EBIT) az előző év azonos időszakával összevetve 16,1 százalékkal 188 millió euróra emelkedett. A növekedést a konszern a külföldi expanzióra és a belföldi tevékenységgel kapcsolatos költségcsökkentésekre vezeti vissza. Az értékesítési árbevétel a beszámolás
2002. 10. 31. 11:39
A Deutsche Börse AG új részvényárfolyam-indexet vesz fel mutatói sorába a jövő év januárjában, ez azonban nem érinti a DAX hagyományosan irányadó szerepét. Bevezetésre kerül a TecDAX index, mely a DAX indexben helyet nem kapott 30 legnagyobb fejlett technológiai cég részvényét fogja össze. A mid-cap MDAX index összetétele 70 alkotóelemről 50-re szűkül. Az 50 elemet összefogó smallcap SDAX összetétele nem változik.
2002. 10. 31. 11:19
[FN, HWSW] A szövetségi bíróság tegnap határozatban tiltotta el az Intelt az Itanium processzorok gyártásától és forgalmazásától , azonban a határozatot rögtön fel is függesztették, ugyanis az Intel megfellebbezte az ítéletet. A bíróság korábban már kimondta, hogy az Intel szerverekbe és munkaállomásokba szánt 64 bites Itanium processzora két Intergraph szabadalmat sért, ezért az Intelnek 150 millió dollárt kell fizetnie. Az Intergraph még 1997-b
2002. 10. 31. 11:07
[FN, MTI-Eco] A Deutsche Bank AG csütörtökön közölte, hogy a harmadik negyedévben veszteséges volt a rossz hitelek miatti tartalékolás, valamint az értékpapír- kereskedelmi tevékenységből származó árbevétel elégtelensége miatt. A bank "kielégítő" éves eredményre számít. A legnagyobb német bank adózás előtti vesztesége 181 millió euró volt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 363 millió euró nyereség után. A Reuters elemzői konszenzusa 282
2002. 10. 31. 10:46
[FN, MTI-Eco] Szeptemberben 4 ezerrel 2,43 millióra nőtt a bejegyzett munkanélküliek száma Franciaországban , az állástalanok aránya azonban változatlanul 9 százalék volt. A munkanélküliségi ráta negyedik hónapja nem változott; az előzetes konszenzus is ennyit jósolt szeptemberre.
2002. 10. 31. 10:23
A német REWE csoport eladja a Billa szupermarketeit az osztrák Sparnak. A korábban bejelentett ügylet immár a versenyhivatali áldást is megkapta.
2002. 10. 31. 10:17
[FN] Csütörtökön 10,58 pontos eséssel 7325,28 ponton nyitott a BUX. Szakértők kisebb ármozgást várnak nyitáskor, s azt is kérdésesnek tartják, hogy folytatódik-e a Richter emelkedése. A New York-i tőzsde DJIA indexe 8427,41 ponton zárt, azaz napi nyeresége 58,47 pont (0,7 százalék) lett, míg a Nasdaq piac Composite mutatója 1326,61 ponton fejezte be a napot, keddhez képest 26,07 pontot(2 százalékot) erősödve.
2002. 10. 31. 10:15
Lord Robertson NATO-főtitkár nem hivatalosan közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel, hogy már kizárták volna Magyarországot a szövetségből, ha lenne erre mód - írja az origo.hu. Celeste A. Wallander biztonságpolitikai szakértő a Foreign Affairs című amerikai lapban azt írja, hogy a NATO-ban azért bírálják Magyarországot, mert az elmúlt négy évben túl sokat mulasztott a vállalások teljesítésében. Wallander az európai biztonságpolitika egy
2002. 10. 31. 10:03
[FN] Az ipari termelői árak 2002 szeptemberében augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal mérséklődtek , a belföldi értékesítési árak 0,6 százalékos növekedésének és az exportértékesítési árak 0,6 százalékos csökkenésének eredőjeként. 2001 szeptemberéhez viszonyítva a termelői árak színvonala 1,8%-kal csökkent, miközben a belföldi értékesítéseknél 1,7 százalékos áremelkedés, míg az exportnál 4,6 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható.
2002. 10. 31. 09:58
[FN] A világ két legnagyobb autógyártója, a General Motors és a Ford együttműködési megállapodást írt alá. A két cég a jövőben közösen fejleszti elsőkerék-hajtású modelljeihez a hatfokozatú automata sebességváltót. A célkitűzések között szerepel, hogy a szerkezetek 4-8 százalékkal kisebb fogyasztást produkáljanak, mint a jelenleg használatos négyfokozatú erőátviteli berendezések. Az új fejlesztések várhatóan 2005-ben kerülnek piacra, a közepes t
2002. 10. 31. 09:56
Áttörésnek minősítették a vállalkozók képviselői a bejelentést, hogy a kormányzat hajlandó az amortizációs leírás kulcsát 50 százalékra emelni. A lehetőség hozzájárul a géppark korszerűsítéséhez, lendületet ad a fejlesztésekhez. Adószakértők szerint emiatt csökken a társasági adó alapja, ám a gazdaság élénkülése révén pótolhatók a kieső bevételek. Az OÉT-ben több más kérdésben várat még magára a megegyezés [...]
2002. 10. 31. 09:28
Bankári becslés szerint hazánkban néhány ezer fő a forintbetétjét mindig a kedvezőbb kamatot ajánló pénzintézetekhez csoportosítja át. A betéti akciók állandó résztvevőinek számító, bankról bankra járó ügyfelek több tíz milliárd forintot mozgatnak így. Ez pedig olyan jelentős összeg, hogy a bankok még akkor is szívesen magukhoz csábítják ezeket a forintokat, ha tudják: forró pénzt j
2002. 10. 31. 09:19
Olvasói sztorik