Belföld

Erőteljesebb biztosítékokkal kívánja a kormány szabályozni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) vezetőjének kinevezését és felmentését - derült ki a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. Kiss Elemér kancellária-miniszter elmondta, hogy a tervek szerint a jövőben az APEH elnökét - továbbra is a pénzügyminiszter hatáskörében - az Országgyűlés illetékes bizottsága előtti meghallgatást követően, hat évre nevez
2002. 11. 08. 15:29
Európa legmodernebb sportcsarnokát adták a Hamburgban a 2012-es olimpiára hazánkhoz hasonlóan aspiráló németek. A 80 millió eurós beruházással felépített létesítmény 150 méter hosszú, 110 méter széles és 33 méter magas.
2002. 11. 08. 15:00
A központi források újfajta elosztását szorgalmazza az Európai Urbanisták Szövetsége a ma is zajló párizsi konferencián. A városok a tőkevonzó képesség egyre kiélezettebb versenyében kénytelenek részt venni. A tanácskozást záró, összegző előadást tartó Baráth Etele szerint a rendezvényen egyértelművé vált, hogy azok a városok indulnak nagyobb eséllyel a sikerért, vagyis a pénzért, amelyek tudásbázisa nagyobb, ami a települések autonómiájának növ
2002. 11. 08. 14:37
Valéry Giscard d'Estaing, az Európai Unió intézményi reformjainak megtervezésével foglalkozó alkotmányozó konvent elnöke egyértelműen állást foglalt Törökország EU-taggá válása ellen a Le Monde-nak adott nyilatkozatában, amelyet pénteken közölt a francia lap.
2002. 11. 08. 14:26
Párizsban megjelent a bíróság előtt Soros György és Samir Traboulsi libanoni üzletember a francia Société Générale (SG) bank 1988-as megvásárlási kísérletéhez kötődő tőzsdei "bennfentes kereskedelem" miatt indított per első tárgyalási napján, csütörtökön.
2002. 11. 08. 14:08
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) valamint az Oktatási Minisztérium (OM) kutatás-fejlesztési (K+F) pályázatot írt ki az információs társadalom megvalósulását elősegítő innovatív technológiai megoldások kialakítására - közölte az IHM pénteken.
2002. 11. 08. 13:48
Mint azt már korábban írtuk, a Magyar Posta Rt. az idei évi veszteséges gazdálkodás és a jövő évi várható költségnövekedések ellentételezése céljából már idén novemberre tarifaemelést kezdeményezett. Az átlagos emelést a minisztériumi egyeztetést követően 5,6 százalékban állapították meg.
2002. 11. 08. 13:38
Az előző kormány tagjait ért támadások miatt és a jövő évi költségvetés megvitatására hívta egész napos találkozóra pénteken egykori kabinetje tagjait a Pest megyei Garancsi-tónál egy étterembe Orbán Viktor volt kormányfő.
2002. 11. 08. 13:22
Három műfaj klasszikus értékeit kínáljuk a következő napok programjául, olyan koncerteket, ahol az együttmuzsikáló művészek egyfajta számvetést is adnak eddigi pályájukról.
2002. 11. 08. 13:00
A BorsodChem eddigi legjobb éve lehet 2002, 12 milliárd forintot várhatóan meghaladó üzemi eredménnyel és 120 milliárd forintot elérő konszolidált árbevétellel - mondta Kovács F. László, a BorsodChem Rt. vezérigazgatója. A vezérigazgató méltatta a társaság szempontjából előnyös energiapiaci liberalizációt. Számításai szerint 2003. második negyedévétől már a szabadpiacon szerezheti be a villamos energiát a társaság, mintegy 10 százalékkal olcsóbb
2002. 11. 08. 12:55
A belga frank eltűnik az árcédulákról a belgiumi üzletekben. Januártól a legtöbb bolt és áruház csak euróban fogja árazni termékeit, követve a nagykereskedők szövetségének ajánlását.
2002. 11. 08. 12:46
Mandur László szerint ma a visegrádi a országok között lenni olyan országcsoporthoz való tartozást jelent, amelynek tagjai az egységes fellépést, az euroatlanti értékek és érdekek melletti határozott és összehangolt kiállást, a gazdasági, politikai és védelmi együttműködést választották; az EU szemében ma visegrádi országnak lenni annyit jelent: érettnek lenni az integrációra.
2002. 11. 08. 12:35
Peter Viggers, brit honatya azt javasolja, hogy az Európai Uniónak egyetlen hivatalos nyelvként vezesse be az euralt. A kezdeményezés szerint a nyelv szóvivője John Prescot, brit politikus lenne, aki - George Bushhoz hasonlóan - gyakran hibásan ejti ki az angol szavakat.
2002. 11. 08. 11:23
Ha valaki szereti Bulgáriát, szereti a Balkán hangulatát és szereti a – nem túl mozgalmas - délszláv filmeket, akkor nagyon jól szórakozhat, pontosabban gondolkozhat azon a mozin, amelyet Levél Amerikába címmel mutatnak be a Bem filmszínházban. (A filmszínház szó kifejezetten indokolt, meg kell ugyanis különböztetnünk a multiplexektől az utolsó „régi" budai mozik egyikét.)
2002. 11. 08. 11:10
2002 és 2007 között, összesen 5,3 milliárd forintot ruház be lakossági üzletágának fejlesztésébe a HVB Bank Hungary - jelentette be Matthias Kunsh, a HVB Bank Hungary vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. A 2002-ben elfogadott új, lakossági bankot illető stratégia szerint, a HVB Bank Hungarynak 2007-re a célszegmensekben 15 százalékos piaci részesedéssel kell rendelkeznie: a tervek szerint kis- és középvállalkozói, illetve lakossági ügyfe
2002. 11. 08. 11:02
A monetáris bázis éves növekedése 17 százalék volt októberben, szemben a szeptemberi 17,4 százalékkal, vagyis folytatódik az éves növekedési ütem csökkenése - derül ki abból a statisztikai mérlegből, amelyet pénteken tett közzé a Magyar Nemzeti Bank. A monetáris bázis értéke október végén 1621,8 milliárd forint volt, a szeptember végi 1593,7 milliárd forinttal. [Az
2002. 11. 08. 10:11
A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala 2002. január-szeptemberben 5,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára 5,5, az élő állatok és állati termékeké 5,2 százalékkal csökkent. 2001. január-szeptemberhez viszonyítva a gabonaféléket 16,4 százalékkal alacsonyabb árszinten értékesí-tették, elsősorban a kukorica alacsony felvásárlási ára miatt.
2002. 11. 08. 09:57
Olvasói sztorik