Belföld

Günter Verheugen, az EU brüsszeli bizottságának bővítésért felelős tagja tegnap kijelentette: a 2004-ben csatlakozó országok valószínűleg 2004. január elseje után léphetnek be az unióba, de nem később, mint 2004 júniusa - írja a Napi Gazdaság. A kis halasztással több ideje lesz a tizenöt tagállam parlamentjének a csatlakozási szerződések ratifikálására - nyilatkozta Verheugen, aki szerint el kell kerülni annak látszatát, hogy a parlamentekre nyo
2002. 11. 13. 09:04
November 15-ig, azaz péntek éjfélig lehet postára adni az első magyarországi SAPARD-pályázatokat, amelyek a mezőgazdasági vállalkozások beruházásait támogatják. Eddig több száz millió forint támogatásra vonatkozó pályázat érkezett be - írja a Napi Gazdaság. Szakértők szerint az elfogadott adócsomag nem hoz jelentős változásokat az adórendszerben, a módosítások elsősorban a költségvetés helyzetének javítását szolgálják. A NAPI által megkérdezett
2002. 11. 13. 08:59
Az informatikai tárca egymilliárd forint összértékben PC- és multimédiás eszközpályázatot hirdetett védőnők részére. A pályázó védőnői szolgálatoknak vállalniuk kell, hogy a kismamák, illetve a gyermeküket nevelők részére rendszeres előadásokat tartanak a gép adta lehetőségek kihasználásával.
2002. 11. 13. 08:46
Továbbra is a Big Brother a legnézettebb műsor - legalábbis ami a két kereskedelmi csatorna programjait illeti. Ez derül ki az AGB Hungary által a november 4. és 10. közötti egy hetes időszakról készített felmérésből.
2002. 11. 13. 08:21
Az egymilliárd forintos állami mentőöv felhasználásával hamarosan újraindulhat a mikrohitelezés. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) mai ülésén várhatóan döntés születik arról, hogy újraindítják a hitelprogramot, de ennek első heteiben csak a már megítélt kölcsönöket fizetik ki. Elkezdődött ugyanakkor a mikrohitelprogram átalakítására hivatott terv kidolgozása. Ettől azt remélik, hogy a rendszer költségvetési támogatások nélkül is t
2002. 11. 13. 08:14
A nyár közepétől folyamatosan csökken a vezetékestelefon-előfizetők száma Magyarországon – derül ki a Hírközlési Felügyelet (Híf) legfrissebb adataiból. Míg év elején 3 735 706 bekapcsolt fővonalat tartottak számon, addig szeptember végén már csak 3 680 972-t. A durván 55 ezres csökkenésből 35 ezer július, augusztus, szeptember hónapokra esett. Még beszédesebbek azok az adatok, melyek a száz lakosra jutó fővonalak számát mutatják. Az év el
2002. 11. 13. 08:12
Beláthatatlan károkat okoz, hogy a parlamenti választások óta nincs kormányzati felelőse a Dunának - mondta a Magyar Hírlapnak Droppa György, a Duna Kör ügyvivője. A jelenlegi helyzet nyilvánvalóan Szlovákiának kedvez, hiszen így Pozsony szinte minden korlát nélkül áramtermelésre hasznosíthatja a Duna minket is illető vizét. A Duna Kör a múlt hónapban éppen azért kérte fel közvetítésre az Európai Unió környezetvédelmi főbiztosát, hogy véget vess
2002. 11. 13. 08:08
Körvonalazódik az egyezség a jövő évi országos bérajánlásról. Ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülését előkészítő tárgyalást folytatnak a munkaadók a munkavállalók képviselőivel, és bár a Népszabadság információi szerint kemény vita várható, esély van arra, hogy a szociális partnerek hatszázalékos bérajánlásról állapodjanak meg.
2002. 11. 13. 07:56
Most már tényleg ismeri egymás álláspontját a kormánykoalíció és ellenzéke: a négy parlamenti párt tegnap délután a Fidesz kezdeményezésére a Parlamentben egyeztetett a hazánk EU-csatlakozásához szükséges alkotmánymódosításról. Az alig egyórás tárgyalás után az derült ki, hogy nem közeledett a két oldal álláspontja, de legalább részleteiben is megismerték egymás véleményét. A pártok képviselői bizakodóan nyilatkoztak a konzultációról, olyannyira
2002. 11. 13. 07:50
A Budapesti Értéktőzsde indexe a nyugat-európai tendenciák ellenére csökkenéssel zárta a napot. A BUX 27,23 ponttal, vagyis 0,36 százalékkal gyengült. Az index végül 7423,64 ponton zárt. A blue-chipek közül a Matáv 2,3, a Richter 0,4 százalékot nyert, az OTP és a Mol viszont 0,5, illetve 2,4 százalékkal esett. A Mol értékvesztésében minden bizonnyal szerepet játszanak az erősödő híresztelések a szorosabb magyar-orosz együttműködésről a vegyiparba
2002. 11. 12. 17:29
Magyarország az EU-csatlakozási tárgyalások jövő héten esedékes külügyminiszteri fordulóján sem fogja lezárni a versenypolitikai fejezetet, amely akkor hivatalosan nem is szerepel a napirenden - közölte Juhász Endre főtárgyaló az EU és a tagjelöltek keddi egyeztetése után.
2002. 11. 12. 16:17
Az előzetes terveknek megfelelően a Démász Rt. és a Dégáz Rt. 4 millió forint törzstőkével megalapította a DL Délalföldi Leolvasó Szolgáltató Kft.-t - közölte a Démász kedden. A közös cégben a Démász tulajdoni aránya 65, a Dégázé 35 százalékos. Az új társaság célja, hogy a leolvasási és számlaelőállítási tevékenységek közös végzésében rejlő üzleti lehetőségeket kiaknázzák. Az alapítók szándékai szerint az új társaság 2003. január 1-jétől végzi a
2002. 11. 12. 15:40
Húsz gyakorló humánerőforrás-vezető életciklusgörbén ábrázolta a HR-trendeket: hol tart a teljesítményértékelés, a HR Branding, a Cafeteria, a dolgozói elégedettség mérés?
2002. 11. 12. 14:43
Olvasói sztorik