Belföld

Kedden megkezdődött az a húszmillió dolláros kártérítési per Kaliforniában, amelyet Marcel Avram indított Michael Jackson popzenész ellen. A koncertmenedzser Avram azért citálta bíróság elé a "pop királyát", mert az két ezredfordulós szilveszteri koncerten sem jelent meg, hatalmas veszteséget okozva ezzel a szervezőknek. A rendezvények ráadásul a jótékonyság jegyében zajlottak.
2002. 11. 13. 13:33
A világ legnagyobb processzorgyártója a tegnapi napon jelentős mértékben csökkentette egyes Pentium 4 és Celeron processzorainak árát. Az árcsökkentés mértéke 17-28 százalék. Mint ahogy arról már a HWSW beszámolt, a kaliforniai vállalat a közeljövőben mutatja be 3,06 GHz-es Pentium 4 processzorát, amely az asztali felhasználásra szánt chipek közül elsőként támogatja a Hyper-Threading technológiát. Ezen felül két új Celeron processzor megjelenésé
2002. 11. 13. 12:37
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke partneri gyűrűt tervez a majdani kibővített unió köré, amely mind földrajzilag, mind pedig gazdaságilag egy biztonságos övezetet jelentene az európai szervezet körül. Prodi mindezt úgy képzeli el, hogy több országgal is partneri viszonyt alakítana ki az EU, ezekkel "a hivatalokat kivéve mindenben osztoznának". A felvetés azért is okozott nagy meglepetést, mert Prodi Oroszországon, Marokkón, Izraelen és e
2002. 11. 13. 12:08
A Budapesti Értéktőzsde Rt. jövőre már egy nemzetközi tőzsdeszövetségben gondolkodik - mondta Jaksity György, a BÉT Rt. elnöke . A budapesti börze így szeretné elejét venni a két éve tartó sorjázó értékpapír-kereskedésnek. A BÉT már tárgyalásokat kezdett az Euronext NV-vel és a London Stock Exchange (LSE) vezetőivel, hogy egy a tőzsde számára előnyös, ugyanakkor függetlenségét nem korlátozó megállapodást köthessen.
2002. 11. 13. 11:57
Az 1990-es évek eleje óta - Augusto Pinochet diktatúráját követően - megújult chilei filmipar friss alkotásai között tallóz az első budapesti chilei filmhét, amely szombaton kezdődik az Örökmozgó Filmmúzeumban.
2002. 11. 13. 11:51
Az Európai Bizottság friss tanulmánya szerint jelentősen segítené a tagországok fejlődését, ha egységes lenne a pénzügyi szolgáltatások piaca az EU-ban. Konkrétan: 130 milliárd eurós többletbevételt, 1,1 százalékos gazdasági növekedést jelentene, a foglalkoztatottság pedig 0,5 százalékkal nőne - írja a Financial Times. A különböző pénzügyi alapok működtetésének költsége a tanulmány szerint 0,5 százalékkal kisebb lenne a tőkepiac egységesítésének
2002. 11. 13. 11:45
A svéd közvélemény több héten át keményen bírálta Jan O Karlssont amiatt, hogy két fizetést is felvesz, a politikus ezért úgy döntött, lemond a svéd szociáldemokrata kormány bevándorlási, menekültügyi és fejlesztési miniszteri tisztségért járó javadalmazásról. Miniszteri fizetése mellett Jan O Karlsson az EU-számvevőszék nyugalmazott elnökének járó pénzügyi juttatást is élvezi. Karlsson a közvélemény nyomására és Göran Persson miniszterelnökkel
2002. 11. 13. 11:42
Az "öt bölcsnek" nevezett, öt vezető német közgazdász alkotta szakértői tanács szerint az államháztartás helyzete Németországban "rég volt olyan drámai, mint most". Ezen véleményüket éves jelentésükben rögzítették, amelyből szerdai német lapok - Handelsblatt, Frankfurter Rundschau - közöltek részleteket, még mielőtt a jelentést átnyújtották volna Schröder kancellárnak.
2002. 11. 13. 11:36
Több mint a kétszeresére nőtt egy év alatt a német T-Online International AG internetes szolgáltató nettó vesztesége az értékleírások miatt, jövedelmezőségi alapmutatója azonban jobb lett a vártnál és forgalma is jelentősen nőtt. A cég erősen javította idei várakozását.
2002. 11. 13. 11:32
Az elemzői várakozásokkal jórészt megegyező, 3,18 milliárd eurós működési profitot jelentett az idei első kilenc hónapra a német RWE közüzemi konszern , ami 12 százalékkal nagyobb a tavalyi első kilenc havinál. Az elemzői várakozások átlaga 3,237 milliárd euró volt. Az esseni központú vállalat egyidejűleg megerősítette egész évi célkitűzéseit, de részvénye a vártnál kisebb működési eredmény miatt esni kezdett. Az RWE működési eredményének javulás
2002. 11. 13. 11:18
Új éttermeket nyit Kínában a McDonald's. A társaság a Microsoft indiai terjeszkedéséhez hasonlóan keleti piacokat céloz; mindkét társaság a maga célpiacán éppen ugyanannyi, 400 millió dolláros tőkét kíván befektetni.
2002. 11. 13. 11:13
A Cable & Wireless 3500 dolgozójától válik meg - ezt a cég vezetősége jelentette be szerdán. A cég szóvivője elmondta: a leépítésekre elsősorban Nagy-Britannián kívül kell számítani; a lépéssel a társaság 9 ezer főre csökkenti dolgozóinak létszámát a világon. A Cable & Wireless több üzletágból kivonul az USA-ban, és jelentősen átalakítja üzleti stratégiáját is. [More on BBC News]
2002. 11. 13. 10:53
A FigyelőNet (www.fn.hu) éppen két éve indult el, az eltelt időszak alatt nemcsak piacvezetővé nőtte ki magát az önálló üzleti portálok között, hanem folyamatosan változott a tartalma, struktúrája is. Mára az általános üzleti magazinná válás jelenti a fő kihívást a portál számára. Ennek érdekében alakul át folyamatosan szolgáltatásaiban, rovataiban, megjelenésében úgy, hogy olvasóinak folyamatosan biztosítani tudja a gyors, magas színvonalú tájék
2002. 11. 13. 10:35
Rendkívüli folyószámla kivonatot küld az APEH november 15-ig a havi és negyedéves bevallást beadó egyéni vállalkozóknak - tájékoztatott közleményben a hivatal. A cél az, hogy az adózók a folyószámlájukra könyvelt tételeket gyakrabban figyelemmel kísérhessék, illetőleg saját nyilvántartásaikkal egyeztethessék. Az adóhivatal egyben felkéri azokat, akik eltérést észlelnek saját nyilvántartásuk illetve az adóhivatalé között, azok írásban jelezzék az
2002. 11. 13. 10:22
A Magyar Hírlap tegnapi számában érdekes, ám néhány ponton téves információkat tartalmazó cikk jelent meg az ÁNTSZ számítógépes fejlesztéséről kiírt tender kapcsán - közölte a Pénzügyminisztérium. A cikk nyomán László Csaba pénzügyminiszter vizsgálatot kezdeményezett, amelynek lezárásakor a tárca tájékoztatja a közvéleményt az eredményekről - tudta meg a FigyelőNet.
2002. 11. 13. 09:44
Az év első nyolc hónapjában a közutakon 6,7 százalékkal több személyi sérüléses baleset történt, mint az előző év azonos időszakában: közlekedési balesetben 866-an vesztették életüket, 17 százalékkal többen, mint tavaly január és augusztus között - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2002. 11. 13. 09:34
A Kassán már pozíciókat szerzett amerikai US Steel lehet a legesélyesebb a Dunaferr eladására később kiírandó pályázaton. A cég képviselője nem cáfolta értesülésünket, Csillag István gazdasági miniszter viszont megerősítette az amerikai érdeklődést - írja a Világgazdaság.
2002. 11. 13. 09:22
Günter Verheugen, az EU brüsszeli bizottságának bővítésért felelős tagja tegnap kijelentette: a 2004-ben csatlakozó országok valószínűleg 2004. január elseje után léphetnek be az unióba, de nem később, mint 2004 júniusa - írja a Napi Gazdaság. A kis halasztással több ideje lesz a tizenöt tagállam parlamentjének a csatlakozási szerződések ratifikálására - nyilatkozta Verheugen, aki szerint el kell kerülni annak látszatát, hogy a parlamentekre nyo
2002. 11. 13. 09:04
November 15-ig, azaz péntek éjfélig lehet postára adni az első magyarországi SAPARD-pályázatokat, amelyek a mezőgazdasági vállalkozások beruházásait támogatják. Eddig több száz millió forint támogatásra vonatkozó pályázat érkezett be - írja a Napi Gazdaság. Szakértők szerint az elfogadott adócsomag nem hoz jelentős változásokat az adórendszerben, a módosítások elsősorban a költségvetés helyzetének javítását szolgálják. A NAPI által megkérdezett
2002. 11. 13. 08:59
Olvasói sztorik