Jobboldali győzelem esetén megvalósulhat templomi esküvő állami elismerése, a kötelezően választható etikaóra az iskolákban, és változások lesznek az egyházfinanszírozásban is – írja a hétfői Népszabadság.
A kérdőívekre adott válaszokból egy szenvedő ország képe bontakozott ki – mondta Orbán Viktor a Nemzeti Konzultációt lezáró rendezvényen, a budapesti Felvonulási téren, amelyre közel 35 ezren látogattak el.
A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, hogy az ICsSzeM kapjon feloldást a pályázati pénzek befagyasztása alól. Így ugyanis lényegében halálra vannak ítélve ezek – az egyébként állami feladatot ellátó – szervezetek.
Baranczó Józsefet választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóörös új polgármesterévé a vasárnap megtartott időközi választáson az induló négy jelölt közül – közölte az 1209 lakosú település jegyzője a szavazatok összeszámlálását követően az MTI-vel.
A BKV finanszírozásával, az útfelújítások állami támogatásával és az összességében 180 milliárd forintos csepeli szennyvíztisztító építésével összefüggő nehézségekről is szó lesz a miniszterelnök és a főpolgármester hétfői találkozóján a parlamentben – közölték kormánypárti politikusok vasárnap az MTI-vel.
Hétfőn hajnalban megkezdi adását Szombathelyen a Nyugat Rádió. A rádiót már indulása előtt kormánypártinak minősített a legnagyobb ellenzéki párt helyi országgyűlési képviselője.
Az országban éves átlagban mintegy 40 ezren adnak vért, ami garantálja a biztonságos vérellátást – mondta az egészségügyi miniszter szombaton a veszprémi egyetemen rendezett véradónap megnyitóján.
Rekord mennyiségű szintetikus kábítószert foglaltak le a vámosok Hegyeshalom térségében szombaton reggel – közölte a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-vel.
Kilenc orvos indult el a ferihegyi repülőtérről Pakisztánba szombaton reggel, ahol a földrengés sújtotta területen látnak majd el szolgálatot nyolc napon keresztül – közölte a Máltai Szeretetszolgálat szóvivője.
Az MSZP vasárnapi kampányzárójának talán legérdekesebb mozzanata, hogy beszédet mond Szili Katalin, aki egy éve fokról fokra, végül az államfő-választási kudarc után látványosan kiszorult a pártvezetésből – írja a Népszabadság.
Jövőre 4500, illetve 9000 forintra emelkedik a munkaadók által adható adómentes étkezési hozzájárulás, 19 000 forintra nő az adómentes iskolakezdési támogatás és 500 forintra emelkedik a belföldi, illetve 15 euróra a külföldi napidíj – állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén. A minimálbér összegéről továbbra sincs egyetértés.
Demszky Gábor főpolgármester rágalmazásáért a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon elítélte Kupper Andrást, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetőjét – közölte az SZDSZ fővárosi sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
Pénteken adták át a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Gyermekklinikájának két új emeletét, ahol a mama-gyerek szobák, illetve az új tetőtéri tornaterem kapott helyet. Most már lifttel is lehet közlekedni az épületben.
Pénteken folyósították a diákhitel első részletét a tavaly szeptemberihez képest közel egyharmaddal több diáknak. A régebbi igénylők 24 százaléka, míg a hitelt most először kérvényezők 72,5 százaléka kérte az idén felemelt 30 ezer forintos maximális összeget.
Répássy Róbert fideszes képviselő munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a Miniszterelnöki Hivatal ellen.
Bár új dolog nem hangzott el az Európai Parlament Vajdaságról rendezett meghallgatásán, de azt ismét kijelentették, ha Belgrád nem biztosítja az emberi és kisebbségi jogok érvényesülését, felfüggeszthetik a Stabilizációs és Társulási Megállapodásról folytatott tárgyalásokat Szerbiával.