Nem ért egyet az SZDSZ elnöke Kóka János azon korábbi nyilatkozatával, hogy Orbán Viktornak el kell tűnnie a közéletből - erről Kuncze Gábor szerdán este beszélt az InfoRádióban.
Nem került a Magyar Demokrata Fórum kampányába baloldali eredetű pénz - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke szerdán az Inforádióban arra az újsághírre reagálva, hogy az MDF jelöltlistáján szereplő három, a Tisztelet Társasága (TT) által delegált jelölt kötődik Leisztinger Tamás üzletemberhez.
Összesen 146 törvényjavaslat megvitatására, illetve elfogadására már nem jutott idő a jelenlegi parlamenti ciklusban. Legtöbbje a Büntető Törvénykönyvet vagy az Alkotmányt módosította volna. Az indítványokba fektetett munka elveszett, hacsak az új parlament úgy nem dönt, hogy ismét benyújtja.
Az elmúlt órákban hazánk nagykövete újabb tíz könyvet vett át az orosz államtól, amelyeket csütörtökön hoz Magyarországra - jelentette be Gyurcsány Ferenc Siklóson. A miniszterelnökkel ott tartózkodó Kóka János bejelentette, hogy Ukrajnából acélipari óriásberuházás kerül Záhonyba.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9. számú választókerületének polgármestereivel folytatott beszélgetésen a jelen lévők többsége az ott elhangzottakat egyáltalán nem találta sem fenyegetőnek, sem sértőnek - mondta Veres János pénzügyminiszter.
Az MDF alapítóinak egy csoportja arra hívta fel az MDF versenyben maradt képviselőit, hogy visszalépésükkel segítsék a nemzeti-polgári oldal esélyes jelöltjeit.
A kerületi választási bizottsághoz fordul a Fidesz II. kerületi szervezete, mert egy MSZP-s csomagba kerülve jutott el a választási iroda tájékoztatója a helyi postaládákba. A választási irodavezető viszont nem tudott arról, hogy az MSZP-s küldeményeket is ugyanazon a napon terjesztik, a posta perre készül.
Ömlik a gáz Budapesten a IV. kerületben a Váci út és a Nyitra út kereszteződésében, az utat teljes szélességben lezárták, két épületet kiürítettek – közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A választások első fordulója után minden politikai álarc lehullott, amit a szocialisták és a szabad demokraták viseltek – mondta Orbán Viktor szerdai választási kampánykörútjának első állomásán, Jászapátin.
Az MSZP–SZDSZ-koalíció olyan politikát fog folytatni, amely felemel mindenkit, aki tehetséggel, szorgalommal elindul az úton. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt a baranyai Szentlőrincen.
Az MDF országos listájának első 15 helyéből ötre a Tisztelet Társasága delegálhatott jelölteket, akiknek személyét az MDF elfogadta - közölte Herényi Károly frakcióvezető.
Több mint húsz panasz érkezett az országgyűlési választásokkal összefüggésben az adatvédelmi biztoshoz, aki szerdán az MTI-nek azt mondta: érdemes lenne elgondolkodni a politikai marketingről szóló törvény megalkotásán.
A Tisza és mellékfolyói védvonalain a tartósan magas vízállások miatt növekszik az árvízi jelenségek száma. Az árvíz miatt 521 embert kellett kitelepíteni, a védekezésre eddig 9,5 milliárd forintot költöttek.
Senki sem akar kórházat eladni, és vásárolni sem akar senki. Nem igaz az sem, hogy az egészségügyi ellátásban több százezer forintot kellene fizetni egy műtétért – mondta az egészségügyi miniszter.
Szabó Miklós, az MDF mosonmagyaróvári országgyűlési képviselőjelöltje, a párt megyei elnöke visszalépett Pap János, a Fidesz–KDNP jelöltje javára – közölte a fórum politikusa.
A Fidesz jogi szakértői vizsgálják Veres János már korábban kifogásolt nyilatkozatát, hogy kimeríti-e a bűncselekmény elkövetésének gyanúját – jelentette be Deutsch-Für Tamás, a párt kommunikációs vezetője.
Visszalépett az országgyűlési választások második fordulójából Füredi Péter, Baranya 1. számú, pécsi választókörzetének MDF-es jelöltje; a megyében ő a párt második politikusa, aki nem vesz részt a vasárnapi megmérettetésen.
A sajtó elől elzárt kampánygyűlést tartott Orbán Viktor a Csongrád megyei Ásotthalmon kedden – közölte a Délmagyarország című napilap. A Fidesz elnöke ott arra kérte az aktivistákat, keressenek fel „minden rájuk bízott” szavazót.
Az idősek életkörülményeinek további javítása érdekében írt alá nyilatkozatot Gyurcsány Ferenc és Hiller István két nyugdíjasszervezettel szerdán Budapesten.
Nem indul az országgyűlési választás második fordulójában Radnai Endre, az MDF jelöltje Vas megye 1-es számú szombathelyi választókerületében. Kedden pedig a város másik jelöltje is visszalépett.