Az MSZP az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordul a Fidesz méltatlan vádaskodásai és választási csalás előkészülete miatt – mondta Mandur László, a szocialista párt országos elnökségének tagja.
Nemzetközi sajtótájékoztatót szervezett a Fidesz péntek délutánra, mert álláspontjuk szerint az MSZP tömeges választási csalást követett el, ötmillió állami választási értesítőt és az MSZP szórólapjait közösen kézbesítették a választópolgároknak.
A konzervatív következetesség öt pontját hirdette meg a középosztály számára az MDF. Herényi Károly szerint ugyanis a középosztály viseli leginkább az állam terheit.
Nem vesz részt az országgyűlési választás második fordulójában a zalai 1. számú (zalaegerszegi) választókerület MDF-es jelöltje, Baján Antal. Ezt maga az érintett közölte az MTI-vel.
A Körös jobb partján a töltésen keletkezett repedés miatt azonnali kitelepítést rendelt el Csongrád-Nagyréten pénteken délelőtt Frank József, a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság elnöke.
A vegyes választási rendszer elbizonytalanítja a választókat – így foglalható össze annak a közvélemény-kutatásnak az eredménye, melyet a Capital Research a Political Capital Institute számára készített. A magyar szavazók ugyanis csak kevéssé tudják megkülönböztetni a választási rendszer elemeit.
A tiszai árhullám tetőzése Szolnok térségében jár, ahol reggel 1013 centiméteres vízállást mértek. A Hármas-Körös tiszai torkolata közelében megrepedt a földgát.
Az MDF második fordulóban nem induló képviselőjelöltjei helyben mérhetetlen nyomás alatt állnak – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken az MTV Nap-kelte című műsorában.
Orbán Viktor négyéves munkája legnagyobb kudarcának azt nevezte, hogy nem sikerült a vidéki választási részvételt felzárkóztatni a budapestihez – mondta a Fidesz elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában pénteken.
Hétfőn kezdik el újra tárgyalni Esztergom város fideszes polgármesterének büntetőügyét – értesült a Népszava. Meggyes Tamás polgármester ellen hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárás, az ügy szálai még 2001 őszére nyúlnak vissza.
Az MSZP és a Fidesz kampánystratégái 23 körzetre koncentráltak a két forduló között – ezekben Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor személyesen győzködte a szavazókat. Az általuk is ingadozónak vélt körzetek többségében az MSZP vezet. A két forduló között Gyurcsány jóval többet utazott, mint Orbán.
Az elmúlt választások alkalmával a második fordulóban mindig magasabb volt a részvételi hajlandóság, mint az első körben. 2006-ban ez változhat, mert elemzők szerint sokan gondolják úgy, már lefutott a meccs, vagy nem szeretnének átszavazni, ráadásul az árvízi védekezés is otthon tarthat voksolókat. Viszont nem lesz szép idő.
A FigyelőNet által megkérdezett politikai elemző szerint két különböző irányba ment a koalíció illetve a Fidesz nagygyűlése csütörtökön. Véleménye szerint Orbán Viktor már a választási vereség utáni állapotra készül.
Veres János pénzügyminiszter kijelentette: az önkormányzatok megítélése és támogatása attól függ, a térségen belül milyen választási eredmény születik. A filozófus szerint az MSZP-ben a lobbizás már hagyomány.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön Budapesten kijelentette, hogy alaptalanok a családját érintő híresztelések, amelyek szerinte a Fidesznek tulajdoníthatók. A Fidesz visszautasít.
Csütörtökön, délután ötkor kezdődött a Fidesz nagygyűlése a Műszaki Egyetem előtt. A főváros bedugult, a BKV járműveire lehetetlen volt felférni. Orbán Viktor 18 óra 20-kor kezdte el beszédét. A párt elnöke szerint még nem dőlt el semmi.
Délután ötkor megkezdődött a Fidesz nagygyűlése a Műszaki Egyetem előtt. A főváros bedugult, a BKV járműveire lehetetlen felférni. Orbán Viktor 18 óra 20-kor kezdte el beszédét. A párt elnöke szerint még nem dőlt el semmi.
Romano Prodi megválasztott olasz kormányfő videóüzenetével és cigányzenével színesített kampányzárót tartottak a koalíciós pártok a Városligetben. Gyurcsány Ferenc kormányfő a nemzet egyesítésének fontosságáról beszélt, míg Kóka János közölte: Orbán visszatérése a hatalomba örökre megakadályozható.
Romano Prodi megválasztott olasz kormányfő videóüzenetével és cigányzenével színesített kampányzárót tartottak a koalíciós pártok a Városligetben csütörtökön. Gyurcsány Ferenc kormányfő a nemzet egyesítésének fontosságáról beszélt, míg Kóka János közölte: Orbán visszatérése a hatalomba örökre megakadályozható.