Belföld

Hivatali visszaéléssel vádolják Esztergom polgármesterét

Hétfőn kezdik el újra tárgyalni Esztergom város fideszes polgármesterének büntetőügyét – értesült a Népszava. Meggyes Tamás polgármester ellen hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárás, az ügy szálai még 2001 őszére nyúlnak vissza.

A vádirat szerint ebben az évben a városháza házasságkötő termének és oldalhelyiségeinek felújítási munkáira kiírt pályázaton egy olyan cég nyert, amely késve adta be (egyébként legolcsóbb) ajánlatát. A vád szerint Meggyes arra utasította az iroda munkatársait, hogy a cég ajánlatát úgy bírálják el, mintha a megfelelő időben érkezett volna. Az ügyben a polgármester mellett a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának vezetője is vádlott lett. A Komárom-Esztergom megyei bíróság elfogultságot jelentett be, így az első fokú eljárást Veszprém megyében folytatták le.

A vádlottak tagadták és visszautasították a vádakat; az eljárásban többek között úgy fogalmaztak, hogy nem is pályázatról, hanem úgynevezett költségvetési ajánlattevésről van szó, s a helyi reklámújságokban megjelent rekonstrukciós felhívásokban sem szerepelt beadási időpont. Meggyest és vádlott-társát első fokon felmentették, az ítélőtábla azonban megsemmisítette az ítéletet.

Dr. Kahler Frigyes, a Veszprém megyei bíróság büntetőkollégiumának vezetője elmondta, hogy az ítélőtábla visszaküldte a korábbi ítéletet, és újabb bizonyítási kötelezettségeket írt elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik