A hűvös idő miatt a főváros 241 ezer távfűtéses lakásából 11 ezerben kérték már a fűtés újraindítását - közölte Scheithauer Imre, a Főtáv szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap.
Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Dunán, a Tiszán, a Sajón, a Hernádon, a Körösökön és a Taktán az esős időjárás nyomán kialakult árhullámok miatt.
Vasárnap reggelig mintegy 200 riasztás érkezett a tűzoltókhoz a lehullott nagymennyiségű csapadék és a vihar okozta károk miatt, kitelepíteni azonban még egyetlen családot sem kellett - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel vasárnap.
Trianon 86. évfordulóján a történész arra figyelmeztet: gyors kormányzati beavatkozás nélkül rövid időn belül beolvad a határon túli magyarság. A parlamenti pártok elismerik Trianon tragikumát, de állami megemlékezés nem lesz.
Alsó- és Felső-hámort, Lillafüredet, valamint Ómassát védik a katasztrófavédelmi szakemberek és a helyi lakosok a megáradt Garadna pataktól - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője szombaton. A patak jószerivel elmosta a Lillafüred feletti pisztrángtelepet.
Tizenegy utassal a fedélzetén elszabadult egy komp a Tiszán, a Csongrád megyei Mindszentnél szombaton, a vízi járműnek sikerült lehorgonyoznia a folyón, senki sincs veszélyben - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet.
Miután Juhász Ferenc ügyvezető védelmi miniszter végzi péntektől az MSZP operatív irányítását, egyre több jel utal ara, hogy ősztől Gyurcsány Ferenc lesz a párt első embere.
Tűzpárbajban agyonlőtték egyiptomi rendőrök a Sínai-félszigeten egy búvárparadicsom ellen áprilisban elkövetett merényletsorozat három feltételezett elkövetőjét - közölte a kairói belügyminisztérium.
Az alkotmányos kereteket feszegeti a Gyurcsány Ferenc által kialakított kormánystruktúra – véli a Fidesz. Az MDF szerint a miniszterek listája nem tükrözi azt a lendületet, amit a kormányfő meghirdetett.
A következő években nőnek a felső középosztály terhei, de a kormány arra törekszik, hogy a jövedelmek vásárlóértéke ne csökkenjen - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
Két maagyar építész is esélyes az ősszel megüresedő fővárosi főépítészi posztra, de elképzelhető, hogy külföldi szakember kapja a megbízást – értesült a Népszabadság.
Életének 77. évében elhunyt Tardos Márton, az SZDSZ alapítója, volt országgyűlési képviselője és frakcióvezetője, a rendszerváltás kiemelkedő alakja - tudatta a liberális párt. Az SZDSZ Tardos Mártont saját halottjának tekinti.
Bízom Göncz Kingában, bízom abban, hogy egy erőteljes szociális és civil képet tud adni a magyar külpolitikának, a magyar Európa-politikának - írta Gyurcsány Ferenc ügyvezető és kijelölt miniszterelnök pénteken délután internetes naplójában.
Az MSZP budapesti elnöksége az önkormányzati választások előkészítése kapcsán megerősítette a Szabad Demokraták Szövetségével történő tárgyalások folytatásának szükségességét - közölte Lénárt László, a testület ügyvezető alelnöke pénteken az MTI-vel.
Sárközy Tamás professzor szerint a tervezett új kormányzati struktúra megfelel a szakmai elvárásoknak és "alapirányaiban" megegyezik azzal is, amit ő közigazgatási reformért felelős kormánybiztosként javasolt.
Szijjártó Péter - a Fővárosi Bíróság pénteki, nem jogerős ítélete szerint -megsértette Szilvásy György jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát a balatonőszödi kormányüdülő egy részének eladásával kapcsolatos kijelentésével.
A Gripen vadászrepülőgépek különböző fegyverei idén és a következő években folyamatosan érkeznek majd Magyarországra - mondta az ügyvezető honvédelmi miniszter főtanácsadója az MTI érdeklődésére pénteken.
Van rá esély, hogy valamikor nyár is lesz Magyarországon. Biztosat senki nem tud és nem is mer jósolni. Akadnak persze merészebbek, mi azoknak is hangot adunk.
A kijelölt miniszterelnök péntek délelőtt a „reform kormányaként” bemutatta a jövő héten megalakuló második Gyurcsány-kormány minisztereit, ahogy fogalmazott: „a reform embereit”. Gyurcsány Ferenc felelősségi nyilatkozatot íratott alá minisztereivel.
A FigyelőNet által megkérdezett szakértők egyetértenek abban, hogy a pénteken kihirdetett kormánynévsorral a – magyar közjoggal egyébként összhangban levő – politikai kormányzás felé lépett Gyurcsány. Ezért nem meglepő, hogy több posztot az adott területhez kötődéssel nem rendelkező, de az MSZP-n belül erős ember kapott. A miniszterelnök pozícióját erősíti azonban a frissen létrehozott két csúcsszerv vezetője.
Átszervezik a kormányzati kommunikációt, amelynek során ismét nő lehet a kormány szóvivője, de az irányítás továbbra is Batiz András, illetve Gál J. Zoltán kezében marad – értesült a Hírszerző.hu.
A legolcsóbb budapesti sorházi lakás 6,9 millió forintba kerül, de Zalában 1,9 millióért felújítandó, kétszobás, 70 négyzetméteres házat lehet venni, 3 ezer négyzetméteres kerttel – legalábbis az Otthon Centrum kínálatában.
A héten kaptam a felkérést, amelyen magam is meglepődtem – nyilatkozta a FigyelőNetnek Göncz Kinga. A kijelölt külügyminiszter nem változtatna a magyar külpolitikán.