A választási kampány részeként bejelentik a BRFK-n a Parlament előtt folyó tüntetést – közölte az MTI-vel Takács András, aki a hétfő esti és éjszakai események moderátora volt.
Két bűncselekmény történt a hétfőről keddre virradó demonstráció során Debrecenben – közölte Halmosi Zsolt rendőr-dandártábornok kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
Felmentést kért ügyvédje Szabadi Bélára, Torgyán József egykori politikai államtitkárára kedden a Fővárosi Bíróságon zajló, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult büntetőperben.
Beismerő vallomást tett Szabó Gyula, az MDF Somogy megyei listavezetője, marcali önkormányzatának képviselője, egyben az októberi választáson jelöltje, akit a rendőrség emberölés gyanúja miatt vett őrizetbe.
Ha a hazugság mint elfogadott munkamódszer büntetlen marad, az igazság Gyurcsány Ferenc ígérete ellenére sem győzedelmeskedhet egyhamar – írta kedden a pozsonyi Pravda.
A nagy értékre elkövetett rongálást legfeljebb öt évi szabadságvesztéssel büntethető, míg a rendőrök megtámadásáért jóval többet is kaphatnak az elkövetők – nyilatkozta a FigyelőNetnek Szikinger István ügyvéd, alkotmányjogász.
Nem lehet megjósolni az elmúlt két nap eseményeinek hatását, a FigyelőNet által megkérdezett szakértők azonban nevetségesnek tartják, hogy a demonstrálók 1956-os tüntetőkhöz hasonlítják magukat. Az adatok szerint nincs kormányváltó hangulat, még az önkormányzati választást sem fogja nagyon elbukni az MSZP.
A kedd hajnalban, a kormány ellen tüntetők által feldúlt Szabadság tér közös rendbetételére szólította fel V. kerületi politikustársait keddi sajtótájékoztatóján a kerület fideszes, KDNP által támogatott polgármesterjelöltje.
A helyszíni beszámolók alapján a rendőrség többször is hibázott: nem voltak elegen, akadályozták a mentőket, ráadásul kevés rendőr volt a helyzetnek megfelelően felszerelkezve. A szakértő szerint fel lehetett volna készülni a vandalizmusra.
A köztársaság nemzeti intézményét érte támadás – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a nemzetbiztonsági kabinet kedd reggeli ülését követően, a Magyar Televízió épületénél történteket értékelve.
Nyolc embert vett őrizetbe a rendőrség a hétfő éjszakai tüntetők közül kedd délelőtt 10 óráig, a tévéfelvételek alapján azonban további intézkedések várhatók – közölte a BRFK.
Miniszterelnökök közül eddig Medgyessy Péter mondott le, miniszterek közül azonban jó néhány lemondásra sor került az elmúlt 16 évben. A FigyelőNet által megkérdezett szakértők egybehangzóan állítják: az alkotmány nem fogalmaz meg kötelezettségeket a lemondásra vonatkozóan. Etikai kódex hiányában, a kétséges ügyekben arra sem hagyatkozhatunk. A politikus csak a lelkiismeretére hallgathat.
A köztársasági elnök hivatalába kérette az igazságügyi és rendészeti minisztert és az illetékes rendőrségi vezetőket, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését követően részletes tájékoztatást adjanak az államfőnek a történtekről – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke kedden.
Moszkvai lapok Gyurcsány Ferenc viselkedéséről cikkeztek a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Szocsiban lezajlott találkozójáról szóló keddi beszámolóikban, míg az orosz tévécsatornák a budapesti MTV-székház ostromáról tudósítottak.
A rendőrség engedélyére vár a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., hogy beléphessen a Szabadság térre, és megkezdhesse a keddre virradó éjszaka tartott tüntetés nyomán szükséges takarítást – közölte a társaság szóvivője az MTI-vel.
Ötpárti nyilatkozat elfogadását javasolja az MSZP a házbizottság rendkívüli, kedd reggeli ülésén – mondta az MTI-nek Lendvai Ildikó, frakcióvezető az ülés megkezdése előtt. A pártok külön-külön tárgyalnak a nyilatkozat-tervezetről.
Az angol BBC, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung, az osztrák Der Standard, a spanyol El País napilapok és az amerikai CNN hírtelevízió online változatain is vezető helyre kerültek a budapesti zavargások, de szinte minden napilap beszámol az eseményekről.
Kedd hajnalban tüntetők törtek be az MTV székházába, ahol több tízmilliós kárt okoztak, a rendőrség reggelre kiszorította őket az épületből. Rendőrautókat gyújtottak fel, számítógépeket raboltak. 102 rendőr sérült meg, egyikükön koponyaműtétet hajtottak végre. Kilenc órától ülésezik a nemzetbiztonsági kabinet.
Megoszlik az emberek véleménye arról, hogy kinek állhatott érdekében kiszivárogtatni a Gyurcsány-beszédet. Abban sincs egyetértés, hogy az elmúlt tizenhat, négy vagy másfél év hazugságaival kell szembenéznie az országnak.
Magyarországon nincs lakásmaffia a szakértők egybehangzó állítása szerint. Országszerte működnek azonban különböző, ingatlancsalásokra szakosodott szervezeti csoportok. A szakértők azonban abban egyetértenek, hogy a bűnmegelőzés leghatékonyabb eszköze a széles körű nyilvánosság lehet.