Belföld

A tandíj ellen tüntetett mintegy félezer hallgató fáklyával kezében csütörtök este a budapesti Szabadság hídon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Budapesti Regionális Szövetsége szervezésében.
2006. 09. 29. 02:31
Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Szabó József, a párt alelnöke, győri polgármesterjelöltje kampányzáróján rezesbandával vonult végig csütörtökön késő délután a győri belvároson.
2006. 09. 28. 21:51
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén elutasította a Fidesz beadványát, amelyben az ellenzéki párt azt kérte a testülettől: állapítsa meg a kormány és az MSZP választási jogsértését, mivel a választási kampányuk alaptalanul vádolja Orbán Viktort.
2006. 09. 28. 20:31
Szakmai alapú városvezetésre, megvalósítható fejlesztésekre, együttműködésre, rendre és békére van szüksége Budapestnek, nem pedig politikai acsarkodásokra - mondta Tarlós István a Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt csütörtök esti kampányzáró rendezvényén.
2006. 09. 28. 20:28
Az ORTT szóvivője a FN.hu-nak cáfolta azt a lapinformációt, mely szerint a testület Weber János MDF-es testületi tag javaslata alapján hozta volna meg döntését a Hír TV kapcsán, illetve hogy a jogsértés megállapítása a csatorna megszüntetését vonhatja maga után.
2006. 09. 28. 19:46
A Kossuth téri tüntetők egy több száz fős csoportja előzetesből szabaduló társaik köszöntésére indult a térről. Szemtanúk szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult fel. Hét órára a határozott rendőri felszólításra az emberek szétoszlottak.
2006. 09. 28. 18:49
Az MSZP és az SZDSZ közös kampányzáró eseménye inkább szólt Tarlós Istvánról és Orbán Viktorról, mint a szocialistákról és a liberálisokról. Gyurcsány elismerte: ő is hitt abban az illúzióban, hogy az ország fejlődéséhez nincs szükség az emberek erőfeszítésére.
2006. 09. 28. 18:24
Az Európai Bizottság által elfogadott konvergenciaprogram követelményeinek teljesítésével készül az ország 2007-es költségvetése, amit október utolsó napján nyújt be a kormány az országgyűlésnek - mondta Veres János pénzügyminiszter.
2006. 09. 28. 17:44
Újabb előzetes letartóztatási kérelmekről döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön, ám a korábbi döntéseket megfellebbezők közül néhány személyt szabadon engedett - tudatta a Fővárosi Bíróság (FB) sajtótitkársága. A rendőrség még 100 embert keres.
2006. 09. 28. 17:06
I. kerület, VárJelöltek: Marsi Péter Pál (MIÉP), Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), Rotyis József (MSZP-SZDSZ),Vaskor László (MDF)II. kerület, RózsadombJelöltek: Horváth Csaba (MSZP-SZDSZ), Dr. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP)III. kerület, ÓbudaJelöltek: Bús Balázs (Fidesz-KDNP, MDF, MIÉP, Jobbik), Csire János (független), Pető György (MSZP)IV. kerület, ÚjpestJelöltek: Derce Tamás (Újpestért Egyesület), Gergely Zoltán (MSZP), Wintermantel Zsolt (Fidesz)V. kerület, Belváros-LipótvárosJelöltek: Almási Kornél [...]
2006. 09. 28. 16:31
1. Mennyire ismeri a horvát-magyar Eb-pályázatot?2. Mi dönthet pályazatunk mellett, illetve mi szól ellene?3. Hogyan győzné meg az európai szövetség ítészeit arról, hogy Magyarország jó házigazdája lenne a 2008-as Európa-bajnokságnak? Az esély a rendezésre: 0%Gálvölgyi János1. Meg mondom őszintén a kérdésnek ez a része egyáltalán nem foglalkoztat, ezért nem is mélyedtem el benne.2. A nyáron [...]
2006. 09. 28. 14:22
Az MSZP és az SZDSZ léptesse vissza Steiner Pált, V. kerületi közös polgármesterjelöltjét – mondta Nyitrai Zsolt és Rubovszky György csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet azt követően tartottak, hogy a kormánypártokkal közös nyilatkozatot írtak alá a választási eljárásról szóló törvény betartásáról.
2006. 09. 28. 13:57
Izgalmas és megkerülhetetlen kérdéseket tesz fel – elsősorban önmagának – Rauschenberger Péter az Élet és Irodalom legfrissebb számában a Gyurcsány-jelenségről szóló cikkében. És meg is válaszolja azokat.
2006. 09. 28. 12:00
Olvasói sztorik