Az eddiginél is többet kell várakozniuk a lombikbébi-kezelésre szoruló meddő házaspároknak az egészségügyi intézmények finanszírozásának megváltoztatása miatt – olvasható a Magyar Hírlapban.
Az elmúlt évek legnagyobb hallgatói megmozdulására készül ma a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a tandíj ellen és a felsőoktatásban a valódi reformok elindításáért.
Nemzeti emlékhely lehetne a Parlament és környéke – az egyik megoldás, amelyen a gyülekezési jog átalakításánál az igazságügyi és rendészeti tárca gondolkodik – írja a Magyar Hírlap.
Schiffer János főpolgármester-helyettes veszi át a mandátumáról nemrég lemondott Hunvald György helyét az Országgyűlésben - tudta meg az MTI fővárosi szocialista politikusoktól.
Magyarország 1956 és 1989 után 2006-ban ismét a történelem főutcáján jár: nem tűri a hazugságot – fogalmazott Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a Kossuth téri Fidesz-rendezvény szerdai szónoka.
Tizenhárom településen kell az önkormányzati választást megismételni jogsértés miatt: tizenegy polgármestert választanak, kislistákra voksolhatnak, a borsodi Kéked szavazói még a megyei közgyűlés összetételét is befolyásolhatják a jövő vasárnapi megismételt választáson.
Folytatódott a gyógyszerészek háromnapos, a patikaliberalizáció ellen tiltakozó demonstrációja szerdán Budapesten; a második napon a Magyar Orvosi Kamara elnöke is szolidaritásáról biztosította a patikusokat.
Pénteken terjesztik a parlament elé a második egészségügyi törvénycsomagot, amely tartalmazza a vizitdíjat, a biztosítási csomagokat, és a várólistarendszer átalakítását.
A főpolgármester levélben kérte Orbán Viktort, hogy a Fidesz október 23-i ünnepi nagygyűlését ne a belváros egyik legforgalmasabb pontján, az Astoriánál tartsák meg. Mint írja: a rendőrség két indokkal is betilthatja, vagy áthelyeztetheti a rendezvényt.
Teljes körű vallomást tett és bevallotta tettét a magyarcsanádi lány felgyújtásával gyanúsított fiatalkorú fiú: nem akarta megölni, csak rá akart ijeszteni a lányra - közölte a fiú védője.
Nem született megállapodás a szerdai egyeztetésen sem, hogy mekkora területen demonstrálhat a Magyar Nemzeti Bizottság (NMB) 2006 október 23-án a Kossuth téren.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a kommunista világrendszer számára hatalmas politikai és társadalmi válságot okozott, és ez a válság eredendő oka volt a kommunista világrendszer felbomlásának - mondta Schmidt Mária.
Egy hónapig, azaz november 18-ig elrendelte szerdán a bíróság az olaszliszkai emberölés gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását – mondta Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője.
Nem fogadta el és nem vette át a Debreceni Egyetem (DE) kitüntetését Für Lajos, az 1956-os debreceni forradalmi bizottmány egykori titkára, az Antall-kormány volt honvédelmi minisztere.
Jogi szakértők szerint a rendőrségnek lenne jogalapja a Kossuth tér kiürítésére, hogy az október 23-i ünnepség lebonyolítását biztosítani lehessen – ezt tartalmazza egy, az MTI birtokába került kormányzati munkaanyag. A kormány tárgyalással rendezné a kérdést.
Saját lányával követett el vérfertőzést egy gyermekorvos Tatabányán, amiért első fokon 2 év 6 hónap börtönre ítélték. Mivel tettét nem foglalkozása körében követte el, a másodfokú ítéletig tovább dolgozhat.
Parkolási vita után gázpisztollyal többször a levegőbe lőtt egy líbiai fiatalember egy fővárosi bevásárlóközpont parkolójában szerdán, személyi sérülés nem történt.
Írásbeli figyelmeztetést kapott a másfél hete közzétett, a szocialista párt zárt választmányi ülésén elhangzott Lamperth Mónika-beszéd nyilvánosságra hozatala kapcsán a Magyar Rádió Kossuth adójának főszerkesztőjétől a Krónika szerkesztőségvezetője – értesült szerdán intézményi forrásból az MTI.
A frissen nagy többséggel megválasztott legfőbb ügyész az Indexnek adott interjújában elmondta, hogy a szervezeten belül nem tervez tisztogatást, mindenkinek megadja a lehetőségét, hogy bizonyítson. A politikusokkal pedig nem fog kesztyűs kézzel bánni.
Az Európa Mentőszolgálat és a Samaritanus Mentőszolgálat többségi tulajdonosa szerint minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy az alternatív mentőszolgálatokhoz kapcsolódó emberek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) korábbi főigazgatója életének kioltására irányuló merénylet előkészítésében vettek volna részt – közölte Minich József többségi tulajdonos kedden este az MTI-vel.
Sólyom László, Szili Katalin és Gyurcsány Ferenc kedden Bécsben köszönetet mondott azért a segítségért, amelyet Ausztria nyújtott a magyaroknak 1956-ban közel 200 ezer menekült befogadásával.