Az egyik leggazdagabb magyar az új kormányfő címmel közölt írást kedden Gyurcsány Ferenc bécsi látogatásáról az osztrák Kurier. A szerző szerint a miniszterelnök az egyik legkedveltebb magyar politikus.
Az ipari szennyezők első európai felmérésén még csak az önkéntes magyar cégek képviselték a frissen csatlakozókat, de jövőre már mind a 25 tagállamra kiterjed az Európai Bizottság vizsgálata.
Kedden Londonban a Brent típusú nyersolaj ára átlépte a hordónkénti 51 dolláros árat, ami történelmi csúcsot jelent. Hasonlóképp kedden az amerikai WTI típusú nyersolaj szabadpiaci ára is túljutott a történelmi rekordnak számító 54 dolláros határon.
A jövő évi adójogszabályok parlamenti vitájának nyitónapján tartott előadást Draskovics Tibor a Parlamentben. A pénzügyminiszter a társadalmi igazságosság és az adók csökkentésének elsődlegességét hangsúlyozta - konkrétumok nélkül.
Az orosz állategészségügyi felügyelet a szállítói engedélyek kiadásának elnyújtásával fenyegette meg az EU-tagországok hústermelőit, köztük a magyarokat, ha az unió elhúzza a hasonló engedélyek kiállítását az orosz tejipari szállítóknak.
A Zalakerámia Rt. vezérigazgatója, Hanzel István munkaviszonya 2004. október 11-ével megszűnt - közölte a Zalakerámia a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Két versengő változata van a családtámogatási rendszer átalakításának: az egyik negatív adót vezetne be a munkavállalást ösztönzendő, a másik családi pótlékká alakítaná a gyerekkedvezményt - írja a Népszabadság.
A német Lidl élelmiszer szupermarket lánc szeptember 9-én egycsapásra 14 áruházat nyitott meg Szlovákiában. Az élelmiszerárak egycsapásra csökkentek. Szeptemberben az árindex 0,7 százalékkal állt alacsonyabban mint augusztusban.
A nagy múltú gazdasági lap komoly nehézségek elé néz, miután a Collins Stewart Tullet független brit brókercég beperelte, mert cikkükben egy elbocsátott elemzőjük bennfentes kereskedéssel vádolta meg őket - írja a Napi Gazdaság.
Szakmai fenntartásokkal bár, de nem ellenzi az Európai Parlament illetékes bizottsága Kovács László jelölését az európai biztosi posztra. Ez eddig kérdéses volt azok után, hogy az olasz Buttiglione jelölését hétfőn elutasították.
A pénzügyi nehézségekkel küszködő Alitalia olasz légitársaság 400 millió euró áthidaló kölcsön felvételéről írt alá hétfőn megállapodást a Dresdner Bank AG egyik egységével.
Tűz ütött ki Zalaegerszegen egy négyszintes társasházban este 9 óra előtt néhány perccel. Egy tetőtéri lakás gyulladt ki, amely teljesen kiégett - jelentette László Csaba, a megyei tűzoltóság ügyeletese.
A Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt Herényi Károly a párt országos választmánya elé terjeszti, s erről levélben értesítette az indítvány aláíróit is - tudatta közleményében az MTI-vel Szép Zsuzsa, az MDF szóvivője.
Megkezdődik a NABI Autóbuszipari Rt. részvényeinek 54,1 százalékával rendelkező Első Magyar Alap (EMA) végelszámolása 2005. január 1-jén - ismertette a NABI a BÉT honlapján hétfőn.
A MÁV értesülése szerint az olasz vasutasok munkabeszüntetést tartanak szerdán 9-től 13 óráig, ezért az oda utazóknak járatkimaradásokra, késésekre kell számítani.
A moszkvai döntőbíróság hétfőn szinte teljes egészében helyt adott az orosz adóhatóság keresetének, amelyben 1,4 milliárd dollárnyi büntetés behajtását kérte az ostromlott Jukosz olajcégtől, túl a 2001-ről rajta számonkért 2,7 milliárd dolláros adóhátralékon.
Az osztrák kancellár támogatja a magyar kormányfő ötletét, mely szerint a visegrádi négyek együttműködését Ausztria és Szlovénia bevonásával a régió hat országának együttműködésévé fejlesszék.
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. ez év nyarán írta ki a Microsoft alapú infrastruktúra migrációjának megvalósítására vonatkozó pályázatát. A migráció a tervek szerint érinteni fogja a MOL teljes informatikai hálózatát, elősegíti a szerverek és az adatközpontok tudatos konszolidációját, illetve megteremti a hatékony, korszerű működés lehetőségét, egységes Microsoft-technológiára építve.
Elindult az sms-játék! A XXI. Század nagyasszonyai címmel új SMS játékot indított útjára az Alexa-Team Reklámügynökség. A játékot az Origo Női Lapozó oldalain megjelenő kampánnyal népszerűsítik a szervezők.
A szlovák gazdasági minisztérium hétfőn cáfolta azt a hírt, mely szerint a Hyundai, ha tervezett autógyárának építését rövid időn belül nem tudja megkezdeni, kivonul Szlovákiából.