Amennyiben a koncessziós eljárás megvalósul, lehetőség nyílik arra, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megkezdődjön az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszának tervezése és kivitelezése -közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára.
Több mint nyolcvan iraki megsebesült, négyen pedig meghaltak kedden Bagdadtól északra a Nemzeti Gárda egyik főhadiszállására ellen indított támadásban - közölték iraki illetékesek.
A hazai felsővezetőknek Nyugat-Európához képest szinte "gyarmati szintű" alulbérezéssel kell szembenézniük, az átlagembereknek pedig a reálkeresetek csökkenésével. A legjobb a politikusoknak, ők csak vitatkoznak erről.
A Gazdasági Versenyhivatal keddi tárgyalását követő ítéletében, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségét egy millió forint bírság megfizetésére kötelezte, a versenyjogi törvények megsértése miatt. A GVH szintén bírságot szabott ki 11 malomipari vállalkozásra, ugyancsak versenykorlátozó megállapodásaik miatt.
Többéves huzavona után Franciaország megkezdte a Párizs-Strassbourg nagysebességű vasúti pálya lefektetését. A szakasz megépítése az első fázisa a Párizst Frankfurttal és Münchennel összekötő nagysebességű vasúti kapcsolat megteremtésének.
Kóka János gazdasági miniszter bejelentette, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GMK) új közigazgatási államtitkára november 1-jétől Gilyán György, a kabinetfőnök pedig Kákosy Csaba lesz.
A Közép-európai Részvényindex, a CESI november 2-tól érvényes kosarában a magyar részvények közül már nem szerepel a Matáv, ugyanakkor visszavették a Molt, az OTP pedig továbbra is maradt.
A három hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy aukcióján 10,37 százalékos átlagos éves hozam alakult ki, ami az egy héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál 10 bázisponttal, a hétfői 10,40 százalékos másodpiaci referenciahozamnál pedig 3 bázisponttal alacsonyabb.
India negyedik legnagyobb számítógépprogram-fejlesztő és -gyártó vállalata, a Satyam Computer Services fejlesztőközpont megnyitását tervezi Magyarországon - jelentette a The Times of India.
2020-ra egyéni igényekre szabott, plurális, elszemélytelenedett oktatási rendszer vár a diákokra, az oktatás célja a profitszerzés lesz, felaprózódik a tudomány – állítják az Európai Unió jövőkutató oktatási szakértői.
A VOLÁNBUSZ Rt. nemzetközi járataira az utasok már az interneten is kifizethetik a menetjegyük árát. Az új szolgáltatás a belföldi járatokra nem vonatkozik.
Az orosz gazdaság 6,9 százalékkal bővült az első kilenc hónapban a 2003-as év első kilenc hónapjához képest - közölték az orosz gazdasági minisztériumban.
Romániában 122 782 új gépjárművet értékesítettek az év eleje óta, 29,5 százalékkal többet a tavalyi első háromnegyed évi 94 846-nál. A román autóimportőrök egyesülete szerint megdöntve minden eddigi rekordot, az végig 170 ezerre nőhet az eladás.
Az orosz Jukosz kőolajipari társaság felkérte az amerikai JP Morgan befektetési bankot, hogy adjon alternatív értékelést a cég kitermelő vállalatáról, a Juganszknyefytegazról a vállalat novemberre tervezett árverése előtt - írta a Vedomosti napilap kedden.
Az Elektronikus Hírközlési Törvény év eleji hatályba lépése óta mintegy 37 000 telefonszámot hordoztak el az előfizetők régebbi szolgáltatójuktól. Legtöbbjük, közel 26 000 telefonszám gazdája a PanTel Rt-t választotta.
A Corel hétfőn bejelentette, hogy már kapható a cég természetes médiát szimuláló festő- és illusztrátor-szoftverének legújabb verziója, a Corel Painter IX.
Napirend előtti parlamenti felszólalásában Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) politikai államtitkára új árfolyam-politikát szorgalmazott a jegybank részéről. Szerinte az MNB vagy túl lassan vagy túl gyorsan reagált a piaci folymatokra az elmúlt években.
A BUX 11.30 órakor 13 014,29 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 137,73 pontos, 1,07 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 156,70 ponttal magasabb.
Az idén az első háromnegyedévben 153 206 új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek az országban, csupán 0,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - adta hírül a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
A Balatoni Hajózási Rt. részben már a partmenti településeké, de aligha juthatnak hozzá ingyen a magánosításra ítélt maradék állami tulajdonrészhez. Kézenfekvő megoldás, hogy a cég bevételéből gazdálkodják ki a vételárat.