A gyermekek és fiatalok mentális egészsége ma Magyarországon az egyik legsürgetőbb társadalmi és gyermekjogi kérdés. Miközben egyre több gyerek küzd szorongással, magánnyal, depresszív tünetekkel, önsértéssel, evészavarral vagy pszichoszomatikus panaszokkal, a magyar ellátórendszer kapacitása, finanszírozása és szervezettsége nem tart lépést az igényekkel.
Az UNICEF Magyarország – a Gyermekjogi Civil Koalíció szakpolitikai javaslatainak részeként – olyan ajánláscsomagot tett közzé, amely hat kulcsterületen fogalmaz meg rendszerszintű megoldásokat. Miért vannak ennyire rosszul a gyerekek és a fiatalok? Milyen területeken volna szükség azonnali változásra? Ezekről és még megannyi másról beszélgettünk Szlankó Violával, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójával.
Az állami ellátás leginkább a krízisekre tud koncentrálni
A számok kétségbeejtőek: világszerte minden hetedik 10–19 éves diagnosztizálható mentális zavarral él, a 15–19 évesek között az öngyilkosság Európában a második vezető halálok. A magyarországi helyzetről ugyanakkor nehéz számokat említeni, hiszen jelenleg nincs egységes, országos kép a gyerekek mentális állapotáról, a problémák okairól, a várólistákról és a hozzáférési különbségekről is csak szórványos információk érhetők el.
Annyit azért a kevés elérhető adatból is tudunk, hogy Nyugat-Európához képest sokkal kevésbé elérhetők a gyerekek vagy családok számára a pszichológiai ellátások. Magyarországon tulajdonképpen evidencia, hogy az állami ellátás tele van vagy túlterhelt, és csak krízis esetekre koncentrál. A magánellátás pedig a legtöbb ember számára megfizethetetlen – de egyébként már az is tele van. A tapasztalataim szerint már magánterapeutákhoz sem nagyon lehet küldeni gyerekeket és családokat, azt mondják, hogy várólistájuk sincs igazából.
