Németh Zsolt beszélt elsőként szokás szerint, kezdésként mindenkinek gratulált ahhoz, hogy jelen vannak a 35. Tusványos „Orbán–Tőkés-koncertjén”.
A népes vendégsereg köszöntése után Németh Zsolt köszönetet mondott a román nemzetnek és a román hatóságoknak, hogy a rendezvényt zökkenőmentesen le tudták bonyolítani, majd arról kezdett beszélni, hogy ezen a héten Tusványoson a teljességet ostromolták, és néhol el is tudták azt érni. Németh Zsolt megemlítette, hogy időközben történt azonban valami Magyarországon, amiről minden bizonnyal Orbán Viktor is ejt majd pár szót, mert „helyzet van”. Németh szerint voltak ők már ennél sokkal nehezebb helyzetben, és akkor is eredményesek tudtak lenni.
