Személyes megkeresés helyett a közigazgatási államtitkárt jelölte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a tárcával kapcsolatos átadás-átvételi folyamatok koordinálására, valamint a minisztérium helyzetéről való tájékoztatásra – írta Facebookon Ruszin-Szendi Romulusz, a hamarosan hivatalba lépő Tisza-kormány honvédelmi minisztere.
Pedig az egykori vezérkari főnök szerint lenne miről beszélni a folyamatban lévő ügyek, az állami hadiipari cégek körüli mozgások és a költségvetés helyzete kapcsán. De egyeztetne az alábbi, folyamatban lévő fegyelmi eljárásokról is:
- az újdörögdi kézigránát-baleset körülményeiről,
- a „papíron létező” tartalékosok utáni kifizetésekről,
- a kecskeméti laktanyában eltűnt repülő alkatrészekről
- és a Sárkányok Kabul felett című film forgatása alatt eltűnt két haditechnikai eszközről.
Valamint arról is beszélgetett volna a leköszönő tárcavezetővel, hogy hogyan lettek „milliárdokból plakátok és imázsfilmek”. Ruszin-Szendi azt ígéri, hogy ezek a kérdések nem maradnak a levegőben.
Ha nem is az átadás-átvétel során, de rövid időn belül minden ilyen ügy kivizsgálásra kerül. A kormányzás elkezdődik. És vele együtt egy nyugodt, tisztességes, következetes munka is elindul. És, ahol szükséges, ott a felelősségre vonás sem marad el
– írja bejegyzésében, melyben arra is kitér, hogy „első helyen az állomány moráljának visszaállítása áll”.
„Egy hadsereget nem plakátok tartanak egyben, hanem a benne szolgáló katonák hite és tartása. És ezt a hitet vissza fogjuk adni nekik” – ígéri a leendő honvédelmi miniszter.
Magyar Péter április 20-án jelentette be hét új miniszterét, köztük Ruszin-Szendi Romuluszt, aki a Honvédelmi Minisztériumot vezeti majd az új kormányban.
