Belföld

Volt titkosszolgálati tiszt: Politikai célokra használták az AH-t, maffiarendszer működött a végrehajtóknál

Sebők Krisztián
Partizán / Youtube
Sebők Krisztián a Partizán stúdiójában
Sebők Krisztián
Partizán / Youtube
Sebők Krisztián a Partizán stúdiójában
Súlyos állításokat fogalmazott meg a Partizánnak adott interjújában Sebők Krisztián volt nemzetbiztonsági tiszt, aki szerint az Alkotmányvédelmi Hivatalt politikai célokra használták, miközben a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál maffiaszerű korrupciós rendszer működött. Elmondása alapján a visszaéléseket belülről próbálta jelezni, ám süket fülekre talált, büntetőfeljelentése után pedig retorziók érték.

Sebők Krisztián volt nemzetbiztonsági tiszt a Partizánnak adott szerdai interjújában súlyos állításokat fogalmazott meg az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) működéséről. Elmondása szerint mindkét intézményben rendszerszintű visszaéléseket, politikai befolyást és jogszerűtlen gyakorlatokat tapasztalt, amelyek ellen belülről próbált fellépni, sikertelenül.

Sebők jogászként végzett, majd 2002 és 2016 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, később az AH-nál dolgozott hivatásos tisztként. Az interjúban cáfolta azokat a sajtóállításokat, amelyek szerint botrány miatt távolították el: állítása szerint saját kérésére, közös megegyezéssel szerelt le, miután a szolgálat működését egyre inkább átpolitizáltnak érezte. Azt mondta, 2010 után érzékelhető fordulat következett be, amikor szerinte a nemzetbiztonság egyre inkább politikai elvárásoknak próbált megfelelni.

Sebők szerint ellenzéki politikusokkal szemben is folytak olyan megfigyelések, amelyeket formálisan jogszerű indokokkal fedtek el, de valójában politikai célokat szolgáltak. Úgy fogalmazott: az AH szerepe a Pegasus-ügyben és más esetekben is azt mutatja, hogy a szervezetet „a Fidesz furkósbotjaként” használták.

„Maffiarendszer” a végrehajtói karnál

2020-ban Sebők a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál helyezkedett el végrehajtói ellenőrként. Elmondása szerint néhány hét alatt nyilvánvalóvá vált számára, hogy a rendszer „maffiaszerűen” működik. Állítása szerint a végrehajtók jogszerűtlenül szedtek be költségeket az adósoktól, az ellenőrök pedig politikai és személyes lojalitás alapján kaptak utasításokat arra, hogy kit kell „megbuktatni” fegyelmi eljárásokkal.

Sebők konkrét példákat hozott a készkiadások elszámolásának tömeges visszaéléseire, amely szerinte éves szinten milliárdos nagyságrendű jogtalan bevételeket jelenthetett a végrehajtóknak. Itt megnevezte Jeney Orsolyát, a KIM korábbi igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárát, mint aki tudhatott minderről. Beszélt arról is, hogy a jól fizető ügyeket irányítottan osztották szét, míg a „renitens” végrehajtók ellen koncepciós fegyelmi eljárásokat indítottak, felszabadítva a pozíciókat új, fizetőképes jelöltek számára.

Elhallgatott jelzések, retorziók

Sebők szerint megpróbálta jelezni az általa tapasztalt visszaéléseket az Alkotmányvédelmi Hivatal felé is, de nem történt érdemi intézkedés. Úgy véli, ennek oka az lehetett, hogy az ügy politikai szinten vált kényessé. Miután 2022 januárjában büntetőfeljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen, állítása szerint retorziók értékék: megfigyelést, elszigetelést és munkahelyi ellehetetlenítést tapasztalt.

Az interjúban beszélt arról is, hogy információival segítette Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt. Sebők szerint kifejezetten az ő nyomozómunkájuk járult hozzá ahhoz, hogy a Schadl–Völner-ügyben Völner Pál neve nyilvánosságra került, ami végül vádemeléshez vezetett. Sebők elmondása szerint a nyomozásban többek között a 24.hu cikkei segítették.

Magyar Péter egy hangfelvételen

Sebők egy hangfelvételt is bemutatott, amely szerinte azt bizonyítja: az AH egy tisztje végrehajtókkal egyezkedett terhelő információk megszerzéséről, akár pénzért vagy fegyelmi eljárások befolyásolásáért cserébe. A beszélgetésben elhangzik Magyar Péter neve is, amit Sebők szerint nem lehet félreérteni: állítása szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy a szolgálatok politikai ellenfelekre „dolgoztak rá”:

Itt van az újabb példa, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal tisztje kimondja Magyar Péter nevét, hogyha esetleg van a végrehajtónak információja, ami Magyar Péterre nézve érdekes, vagy akár terhelő lehet, akkor arra nyitottak lennének.

Az interjú végén Sebők hangsúlyozta: nem pozíciókat keres, hanem valós elszámoltatást és intézményi reformokat. Támogatja egy független vagyonvisszaszerzési és korrupcióellenes szerv létrehozását, de szerinte ennek csak akkor van értelme, ha valódi politikai és civil kontroll működik felette.

A szolgálatoknak nem a politika eszközeinek kell lenniük, hanem az országot kell védeniük

fogalmazott.

A teljes interjú a Partizán csatornáján tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik