Élő Belföld

Magyar Péter szerint félmillióan voltak a Nemzeti meneten, a kormány turisztikai ügynöksége a Békemenetet hozta ki győztesnek – percről percre március 15-e

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
  • Délelőtt 11 óra után elindult a Békemenet, amelynek jelszava az idén: „Nem leszünk ukrán gyarmat!” Az első sorban ott volt Bayer Zsolt éppúgy, mint Győzike és Kis Grófo.
  • A Kossuth téren némi csúszással kezdődött a műsor, Orbán Viktor mellett ezúttal Lázár János és Szijjártó Péter is felszólalt.
  • A külügyminiszter azt mondta: a következő négy hétben minden eddiginél durvábbak lesznek a választás előtti beavatkozások, a fenyegetések és a zsarolások.
  • Lázár meghirdette saját 12 pontját, amelynek egyike a következő: Az apa férfi, az anya adómentes.
  • A miniszterelnök arról beszélt, hogy Brüsszel is magyar embernek öltözött, és a biztonságot csak a Fidesz–KDNP képes megadni a magyaroknak. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyobb győzelemre van szükség, mint 2022-ben, a hárommillió szavazat nem a plafon, hanem a küszöb.
  • A miniszterelnöki beszéd legfontosabb gondolatait ebben a cikkünkben foglaltuk össze.
  • A Tisza Párt támogatóival megtelt a Hősök tere, a tömeg egészen az Operáig ért, amikor elkezdődött a párt március 15-i ünnepi műsora.
  • Magyar Péter arról beszélt: „Mondjuk el újra, hogy a múltban ragadt, rettegő császár és a környezetében megbúvó janicsárjai is hallják: hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része.”
  • A pártelnök: azt is mondta, április 12-én olyan győzelmet aratnak, hogy az nemcsak a Holdról, de a Kremlből is látszani fog. „Ruszik haza!” – fogalmazott, és a tömeg is többször ezt skandálta.
  • A kormány alá tartozó turisztikai ügynökség szerint a Békemeneten 180 ezren, a tiszás rendezvényen 150 ezren voltak. Magyar Péter viszont félmillió résztvevőről ír.

Buszok foglalják el a Bajcsy-Zsilinszky utat

Fekete-Győr András momentumos politikus tett közzé egy videót arról, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton végig buszok sorakoznak. Innen gyalog egy könnyű sétával megközelíthető a Kossuth Lajos tér, ahová a Békemenet vonul majd, és ahol Orbán Viktor mond beszédet.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Klasszik Tisza-hazugság az orosz beavatkozás

Milyen orosz beavatkozás?

– kérdezett vissza Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki szintén kilátogatott a Békemenetre, és akit az Alkonyi Zalán MCC-szakértő által is említett, a választások befolyásolására irányuló orosz beavatkozásról kérdeztünk.

Klasszik Tisza-hazugságnak tartom ezt, össze vannak gyógyulva az ukránokkal, amit mindenki lát

– nyilatkozta a tárcavezető, aki szerint a Tisza mindenben a Fideszt utánozza: nekik volt Békemenetük, erre a Tisza is kitalálta a sajátját; van egy nyilvánvaló ukrán fenyegetés, erre ők kitaláltak egy oroszt.

Felpörgött az érkezés

Az utóbbi félórában nagyobb sokaság érkezett, mint az azt megelőző több mint egy órában. A kezekben települést jelölő táblákat, magyar zászlókat látni leginkább (ezeket osztogatják is a buszról leszállóknak), de például Z1G-s táblát is lehetett látni. Egyes fideszes képviselőjelöltek is kihasználják nevesített molinókkal a lehetőséget.

Legnagyobb arányban az idősebb korosztály képviselteti magát, de középkorúak és – kevesebben ugyan, de – fiatalok is vannak. Mintha több férfi lenne a résztvevők között, mint nő.

6 fotó

Bencsik András: Nekem nincs problémám Putyinnal, nem veszem észre, hogy zsarolna minket

Interjút adott a Partizánnak a Békemenetről Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, akit elsőként arról kérdeztek, mit gondol a gödi szennyezésről:

Semmit nem gondolok, rég volt, túl vagyunk rajta. Volt egy üzemi baleset évekkel ezelőtt, mit kezdjek vele? Remélem, megoldották már azóta

– mondta, majd felmerült, egyetért-e Lázár János azon megjegyzésével, miszerint Orbán Viktor felett kicsit eljárt az idő.

Nem ezt gondolom. Szerintem nagyon jó, meg vagyok vele elégedve. Ritkán adódik ilyen kvalitású személyiség. Elég nagy baj, hogy ez a mai világ olyan, hogy mindig mindent le kell valami újabbra cserélni. Már bocsánatot kérek, egy pszichopata őrültre cserélni le, ez egy nagyon beteg gondolat.

Az orosz–ukrán háborúban nyíltan az oroszoknak drukkoló Bencsiket az ukrajnai helyzetről is kérdezték, aki erre előadta az elméletét arról, hogy „az ukránok nyolc éven át lőtték, robbantották és bombázták az oroszokat a keleti tartományban, amivel kiprovokálták az orosz támadást”.

Úgy véli, Ukrajna egy lator állam, és az ukránok egy NATO-országot is gond nélkül megtámadnának. Szerinte Brüsszel amúgy mélyebben beavatkozik a magyar belpolitikába, mint Moszkva.

Nekem nincs problémám Putyinnal, nem veszem észre, hogy zsarolna minket

– mondta, majd hozzátette: ne az oroszokkal foglalkozzunk, „hanem az ukránokkal, hogy nyissák már ki azt a kurva csapot”.

Gáspár Győző is üdvözölte a Békemenetet

Huth és Stefka beszél az első Békemenetről. Stefka István szerint akkor a Berlusconi-kabinethez hasonlóan a magyar kormányt is le akarta mondatni az Európai Unió, ezért meg kellett üzenni, hogy nem leszünk gyarmat.

Csodálatos nap volt, majdnem félmillióan voltunk

– emlékezik Stefka.

Bencsik András is itt van, ő is köszöntötte a békemeneteseket. Elsősorban a békére kell koncentrálni, és arra, hogy április 12-én a lakosság többsége helyesen döntsön – üzente.

A digitalizálódás előtti polgári körök egyik főszervezője, Mészáros László magyar szívű barátait köszöntötte, szerinte ma is a magyar szuverenitásért vonulnak, ez a menet a magyar akarat menete.

Huth Gergely felolvasta Orbán Viktornak Viktor Juscsenko volt ukrán elnökhöz írt levelét.

Gáspár Győző is beszélt, ő azért nem aratott osztatlan sikert, ám amikor bemondta, hogy Orbán és a Fidesz a biztos választás, azért megtapsolták.

Hiába a beszédek, az érkezők keveset hallanak belőlük

Eleinte messze voltak az érkezők, hogy hallják a hídon elhangzó beszédeket, aztán beértek a DPK-s sátraktól bömbölő, rádióbarát zenék vonzáskörzetébe.

Igaz, miután ezt a részt is elhagyják, utána sem igazán figyelik az elhangzottakat, inkább egymással beszélgetnek.

Olvasói sztorik