A Szőlő utcai javítóintézet körüli súlyos bűnügyekre reagálva a kormány december 10-én egy rendelettel a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) irányítása alá vonta a hazai javítóintézeteket.
A 24.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy
A Szőlő utcai ügyként elhíresült bűncselekményeket azután kezdte el feltárni a sajtó, hogy Juhász Péter Pált, a javítóintézet volt igazgatóját, valamint az élettársát, a gyermekvédelemben felnőtt, ugyancsak az intézetben dolgozó A.-t 2025 májusában letartóztatták. Az ellene tett bejelentések ellenére 15 évig a posztján maradó Juhász és párja a gyanú szerint más bűncselekmények sorát valósították meg, köztük gyermekotthonokban nevelkedett fiatal nőket futtattak prostituáltként.
A kormány eleinte azt állította, hogy kiskorúak nem érintettek az ügyben, később mégis előkerültek olyan bizonyítékok, amelyek szerint a volt igazgató szexre kényszeríthetett növendékeket – ráadásul nem ő az egyetlen dolgozó, aki szexuális bűncselekményeket követhetett el. Mára a javítóintézet négy másik munkatársát is letartóztatták, köztük azt a Kovács-Buna Károlyt, akit Juhász lekapcsolása után neveztek ki megbízott vezetőnek. A napokban pedig előkerült egy olyan dokumentum is, ami alapján a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumában már 2013-ban tudtak arról, hogy Juhász Péter Pál több kiskorú lánnyal is aggályos kapcsolatot tarthatott fenn.

A kormány erre az egyre mélyülő botrányra reagált az öt magyarországi javítóintézet BVOP alá rendelésével. Habár a Budapesti Javítóintézettel kapcsolatos esetek nagy részében intézetis fiatalokat bántalmaztak, Orbán Viktor és a Fidesz az ő krimianalizálásukkal igyekszik elterelni a kormányzati felelősséget firtató kérdéseket. Ma már elsősorban azt kommunikálják a Szőlő utcai ügyben, hogy ott „fiatalkorú bűnözőket” tartanak fogva, az intézmény pedig „tulajdonképpen a börtönnek egy formája.” Az 1997-es gyermekvédelmi törvény azonban a gyermekvédelem körébe sorolja a javítóintézeteket, szemben például a fiatalkorúak börtönével, ami eddig is a büntetés-végrehajtás alá tartozott.
A tököli börtönhöz kapcsolódó informátorainktól úgy tudjuk, a helyi bv-intézet területén betonozás, építkezés zajlik – a tervek szerint annak érdekében, hogy az elkészülő, mobil-, esetleg más szerkezetű épületekben, részlegen helyezzék majd el a Szőlő utcai javítóintézetben az utóbbi ideig fogvatartott fiatalkorúakat.
