A Mandiner Reakció című műsorának vendégeként tekintette át a mögöttünk álló évet Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki egyben kampányfőnök is lett. Szó esett gazdasági védőpajzsról, háborús vonatra felült brüsszeli elitről, és békeszerető amerikai kormányzatról, de természetesen szóba került Magyar Péter is, akiről alapvetően az volt a másorvezetői kérdés, vajon hol helyezkedik el a legfélelmetesebb, legveszélyesebb kihívók rangsorában.
Úgy látom, hogy ő a legveszélyesebb baloldali politikus hosszú idő óta. Nem azért, mert valami fantasztikus tehetség és a karizma vetíti előre. Azt látom, hogy még a saját szavazói is igazából nem szeretik. Azért támogatják, mert azt gondolják, hogy ez az egyetlen lehetőségük, de alapvetően nem szeretik őt. Szerintem majd végül rá fognak, jönni, hogy ő valójában nem segíti a kormányváltási szándékukat, hanem annak a legfontosabb akadálya
– mondta Orbán Balázs, aki szerint Magyar azért veszélyesebb a korábbi balos politikusoknál, mert nem egy békés konjunktúra idején akarja megragadni a hatalmat, hanem egy olyan helyzetben, amikor az „előttünk levő 3-4 év háborús dinamizmusát még mi sem látjuk.”
És hogy létezik-e az a bizonyos védőpajzs, amire annyira büszke volt a Washingtonból hazatérő magyar delegáció, ám Trump később azt mondta róla, hogy nem ígért ilyesmit Orbán Viktornak?
Beszéltünk a tárgyalásokon erről, és zajlanak a megbeszélések a megfelelő, alacsonyabb szakmai szinteken
mondta a politikai igazgató, a megállapodás tényét határozottan nem állítva. Szerinte a dolog lényege úgyis az, hogy az Egyesült Államok is látja: Brüsszel megpróbál pénzügyi nyomást helyezni Magyarországra politikai okokból. Ezt Trumpék elfogadhatatlannak tartják, mivel feltett szándékuk, hogy segítetsenek a migránsbarát és háborúpárti brüsszeli elittel konfrontálódó patrióta kormányoknak, így Orbán Viktorénak is.
