Belföld

Őrjöngött, majd ki akart ugrani az ablakon egy anyját és nagyapját fenyegető nő Tatán

police.hu
police.hu

Őrjöngött, majd ki akart ugrani egy második emeleti lakás ablakán egy nő Tatán. A Készenléti Rendőrség tájékoztatása szerint kedden érkezett bejelentés a segélyhívón arról,  hogy egy nő agresszívan viselkedik tatai lakásában, és segítségre van szükség.

A bejelentést tevő édesanya azt mondta a diszpécsernek, hogy a lánya őt és a nagyapját is megfenyegette. A járőrök perceken belül a helyszínre értek, de a zavart állapotú, és nagyon ingerült nő nem volt hajlandó beszélni velük.

A járőrök igyekeztek megnyugtatni, azonban a nő hirtelen felugrott, majd a nyitott ablakhoz rohant, hogy kiugorjon. A lába már a párkányon volt, amikor a rendőrök visszarántották az ablakból, ezzel megakadályozva, hogy mélybe vesse magát a második emeletről.

Ezt követően az egyenruhások mentőt kértek a helyszínre. A zavart nőt rendőri kísérettel vitték a tatabányai Szent Borbála Kórházba. Komárom-Esztergom vármegye rendőrfőkapitánya jutalomban részesítette az intézkedésben részt vevő rendőröket.

Egy gyógyszertárban őrjöngő férfi megöléssel fenyegette a gyógyszerészt, mert nem használt neki a kenőcs.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik