A rendszerváltozás óta a legsikeresebb hitelprogram az Otthon Start hitel – jelentette ki a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely.
Sorolt néhány adatot is:
- Eddig átlagosan napi 1000 hiteligénylés érkezett, az átlagos összeg 33 millió forint, és elkezdődtek a kifizetések is.
- Körülbelül 380-400 milliárd forint az az összeg, amelyre már beérkezett a hiteligénylés.
- A kérvényezők 80 százaléka 40 év alatti, az átlagéletkor 34 év, a területi eloszlás szerint pedig egyharmad-kétharmad az arány a vidék javára.
- Az új építésű ingatlanok aránya több mint 10 százalék, és növekedés tapasztalható a lakásépítési kérelmek, illetve az új lakóingatlanok számában is.
Megemlítette, hogy most már a vállalkozások számára is elérhető lesz a fix 3 százalékos hitel, de beszélt arról is, hogy a munkáltatók a minimálbér mértékéről új tárgyalást kezdeményeznek, erre joguk van.
Felidézte, hogy a háromgyermekes anyák SZJA-mentességére 250 ezren jogosultak, de ezt igényelni kell a munkáltatón keresztül.
Egy héten belül fontos döntések fognak születni a gyermekvédelmi területen, és erről majd a Belügyminisztérium tájékoztatni fogja a közvéleményt, de arról már most döntött a kormány, hogy
Hozzátette, a legnagyobb fenntartó ma már az egyház. Később hozzátette, hogy egy hónapon belül bejelentenek majd egy, a szociális szférát érintő béremelést is.
Arra a kérdésre, hogy ha naponta 1500 forint jut egy gyerek étkeztetésére, akkor miért csak most jutottak el oda, hogy ekkora támogatást adjanak a rendszernek, Gulyás arra hivatkozott, hogy korábban már 700-ról 1500-ra emelték. A miniszter arra nem válaszolt, hogy ez a mostani emelés-e az oka annak, hogy a Fidesz leszavazta az ellenzéknek az erre vonatkozó javaslatát.
Elmondta azt is, hogy a BM javaslatára a kormány lakhatási támogatásról is döntött, mert különösen a fővárosban szolgálatot teljesítő rendőrök számára nehézséget okoz a lakhatás, és emiatt a budapesti állomány feltöltése.
Október 23-án az állami ünnepség a Kossuth téren lesz, az ezzel kapcsolatos részleteket Kovács Zoltán ismerteti majd a következő napokban, és erre várják a Békemenet résztvevőit is – tette hozzá Gulyás. Újságírói kérdésre, miszerint Orbán Viktor részt vesz-e a Békemeneten, tekintve, hogy uniós csúcs is lesz aznap, Gulyás azt válaszolta, hogy a miniszterelnök az állami ünnepségen lesz ott.
A miniszter azt is mondta, hogy jövő héten találkozik Varga Judittal, és akkor megkérdezi tőle, hogy ha visszatérne a politikába, milyen szerepben tenné.
Gulyás szerint az lenne jó, ha háromszor ilyen gyorsan emelkednek a bérek, de tudomása szerint az nem igaz, hogy a munkavállalók kétharmadának mindössze 5 százalékkal emelkedett a bére.
A korábban bejelentett állami lakásfelújítási programmal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a kormány értékelése szerint az Otthon Start annyira leköti az építőipari kapacitásokat, hogy egy ilyen program mostani elindítása áremelkedéssel járna, ezért egyelőre jegelik az ötletet.
Szóba került a Szőlő utcai nyomozás is, arra a kérdésre, hogy honnan tudják, hogy nem volt kiskorú sértett, Gulyás azt reagálta, hogy az Igazságügyi Minisztérium ismeri az eljárás adatait. Azzal kapcsolatban, hogy egy folyamatban zajló eljárásról volt szó, akkor hogyan lehet kijelenteni, hogy nem volt kiskorú sértett, a miniszter azt mondta, hogy a jelenlegi ismereteik szerint mondják ezt.
Gulyás kijelentette, hogy Juhász Péter Pál ellen azután indult eljárás, hogy elindult vele szemben az átvilágítás. A kifogástalan életvitel-vizsgálat során olyan információk merültek fel, amelyek indokolták a titkosszolgálati eszközök használatát, majd ezután indult nyomozás.
A további adócsökkentésekkel, a KATA módosításával kapcsolatos kérdésekre a miniszter azt válaszolta, hogy a kis-és közepes vállalkozások számára sok kisebb-nagyobb pozitív adóintézkedéssel készülnek, ezekről néhány napon belül ad tájékoztatást Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A kormánypárti médiának a Tisza ügyeit firtató kérdései között elhangzott az a felvetés is, hogy a párt adatszivárgása miatt nem kéne-e az adatkezelők nagyobb büntetőjogi felelősségre vonhatósága érdekében törvényt módosítani. Gulyás Gergely onnan indította a válaszát, hogy összességében a magyar adatvédelmi szabályok a legszigorúbbak közé tartoznak Európában, és vannak büntetőjogi szankciók „szándékosan elkövethető” bűncselekmények esetén. Szerinte jók a szabályozások, ő nem változtatna azokon. Ezzel együtt úgy gondolja, azt pártszimpátián felül, racionálisan látni kell, hogy a Tisza folyamatosan lebukik különböző dolgokkal, és aki az irodában talált kémtollhoz és beépített emberekhez hasonló történeteket talál ki, az nem normális. Vitályos hozzátette, hogy a NAIH részéről indult hatósági eljárás az adatszivárgás miatt.
A KSH legutóbbi számai azt mutatták, hogy 4,6 százalékkal esett vissza az ipari termelés az országban. A miniszter szerint ezt elsősorban az autóipar beesése okozza, a szektor versenyképességét pedig az EU verte szét.
Ismét előkerült Varga Judit visszatérése, erről azt mondta, korábban beszélt a volt miniszterrel, akinek nincs ilyen szándéka, és Gulyás szerint ez nem is változott az utóbbi hónapokban. Ha mégis változott volna az álláspontja, akkor ezt kedden elmondja majd neki, mondta a miniszter, aki minden pozícióra alkalmasnak tarja Vargát.
Gulyás azt ígérte, hogy napokon belül elárulják, kinek adta el az állam a Belügyminisztérium Széchenyi téri épületét. A kormány álláspontja egyébként az, hogy a Belvárosban az éttermeknek, hoteleknek kell a hely, ezért a hivatalokat el kell költöztetni onnan.
A miniszter elmondása szerint a Fidesz frakcióülésén nem került elő az őszre halasztott „átláthatósági törvény” témája.
Gulyás Gergely arra a kérdésre, miért hívták meg Bede Zsoltot a Digitális Polgári Körök arénashow-jára, arra hivatkozva nem válaszolt, hogy az egy pártrendezvény volt, ő pedig itt a kormány tevékenységéről ad tájékoztatást.
Bár több fideszes politikus államellenes szervezkedést vélt felfedezni a Szőlő utcai rágalmazási ügy hátterében, emiatt nem, rágalmazás miatt viszont több feljelentést tettek, mondta.
A miniszter szerint a Pécs Pride résztvevői jogszerűen voltak ott a felvonulás helyszínén. Felháborítónak tartotta azt, hogy az újságíró azt feltételezte, a vonulók a Pride-on vettek részt, azt ugyanis a rendőrség betiltotta. A Pécs Pride útvonalára, ugyanakkorra bejelentettek egy vadkár elleni tüntetést is, Gulyás Gergely szerint az emberek az utóbbin vettek részt.
A 24.hu továbbra sem vesz részt a kormányinfókon, ennek okairól itt írtunk:

