Varga Etele műsorvezető (Szélsőközép) arról beszélt, ha a hatalom megtorlást, vendettát, retorziót kíván polgártársunkkal szemben, akkor „nem maradhatunk csendben”. Arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a béke harcosainak állítják be magukat, a kormánypárti politikusok agresszióval, sőt, ma már államellenes puccsal vádolják politikai ellenfeleiket. Szintén felemlegette, hogy a gyermekvédelemnek nem szabad politikai terméknek lennie.
Szerinte olyan történelmi időket élünk, amikor emberi és állampolgári felelősségünk, hogy ne hagyjuk magunkat belerángatni a hatalmi játszmákba, majd sorolta, hogy milyen hazát szeretne. Végül arra kérte az egybegyűlteket, hogy fogják meg egymás kezét, nézzenek egymásra, és állapítsák meg: a haza nem lehet ellenzékben, hiszen itt van bennünk.
