Jogerősen is súlyos büntetésre számíthat az a H. József, aki 16 évvel ezelőtt meggyilkolta és elásta az élettársa lányait. A megölt testvérek édesanyja korábban elismerte, hogy tudott a lányai meggyilkolásáról, de később már tagadta a bűnösségét, és felmentésért fellebbezett az elsőfokú ítélet után.
A vádirat szerint a férfi 2004-ben az élettársánál lakott a nő négy gyermekével együtt. H. József gyakran verte az asszonyt és a gyerekeit is, ezért a gyámhivatal védelembe vette a kiskorú gyermekeket. A férfi nemcsak az élettársával, hanem a két nevelt lányával is szexuális cselekményeket végzett.
Egy hónap múlva a férfi végzett Alexandra 14 éves húgával, Krisztinával is. A férfi fojtogatni kezdte a bevásárlásra tőle pénzt kérő lányt, majd agyonverte. H. József előbb egy ágy alá rejtette a holttestet a házban, majd éjjel elásta egy közeli erdőben.
A férfi 2015 nyarán arról értesült, hogy fel akarják parcellázni az erdőt, ezért kiásta, majd megpróbálta elégetni a lány földi maradványait, az el nem égő részeket pedig máshol földelte el. H. József elmondta az élettársának, hogy a másik lányát is megölte, de ő mindenkinek azt mondta, hogy a lányok Budapestre költöztek.
Az ügyészség szerint további minősítő körülmény, hogy míg H. József a büntetés enyhítéséért, a női társa és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt kérte, hogy aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében is mondják ki bűnösnek a férfit és utasítsák el a védelmi fellebbezéseket. A tinik anyja korábban még falazott a lánya gyilkosának, erről ide kattintva olvashat.
Éveken át alázta és erőszakolta a nevelt kislányát egy másik férfi, a gyerek anyja tudott róla, de az ígérgetéseken kívül semmit sem tett.
