A következő élő közvetítés része Orbán Viktor: Éppen most osztják fel Ukrajnát három részre

Kiderült, mi lesz a program a kötcsei pikniken

Kavecsánszki Ádám, a Fidesz pártalapítványának elnök-főigazgatója posztolta a Digitális Polgári Kör Facebook-csoportba a kötcsei programot. A piknikről a miniszterelnök korábban azt írta, nyilvános lesz, de végül mégsem lett az, legalábbis a sajtó a kordonokon kívül maradt, így online lehet majd bekapcsolódni.

E szerint a nyilvános program a következő:

  • fél háromkor kezdenek a „szabadságharcosok”, ami annyit jelent, hogy Áder Jánossal, Kövér Lászlóval és Deutsch Tamással lesz egy beszélgetés,
  • majd 15:45-től Kapu Tibor következik, de az űrhajós vélhetően nem ereszti bő lére a beszédét,
  • mert 16:00-kor Orbán Viktor lép a színpadra.

A beszédeket a szervező Polgári Magyarországért Alapítvány Facebook-oldalán lehet majd követni.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik