Agyba-főbe vertek szeptember másodikán egy férfit Debrecenben. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az elkövető szóváltásba keveredett két másik férfival az István úton, majd a 44 éves férfi nekiesett egyik haragosának, és ahol érte, ütötte, majd távozott.
Az 51 éves áldozat másnap rosszul lett, ezért a mentők kórházba szállították. Kiderült, hogy a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A nyomozók rövid időn belül azonosították a támadót, akit a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal közösen szeptember 4-én egy debreceni buszmegállóban fogtak el. Az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított férfit bűnügyi őrizetbe vették.
