Belföld

Szerencsejáték szenvedélye miatt akart pénzhez jutni a felesége ujját levágó újpesti gyilkos, azt mondja, megérdemli a büntetést

Letartóztatták azt a Pozsonyban elfogott 45 éves N. Balázst, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly december közepén meggyilkolta és megcsonkította a feleségét Újpesten – tudta meg a 24.hu. Információink szerint a férfi 2023-ban vette feleségül a nőt, akivel nincs közös gyermeke.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyész és a bűncselekménnyel gyanúsított férfi tudomásul vette a végzést, de mivel a gyanúsított ügyvédje nem volt jelen a bíróságon, így a végzés nem végleges.

Úgy tudjuk, hogy N. Balázs azt mondta a nyomozóknak a gyanúsítotti kihallgatása során, hogy a pénzen veszett össze a nejével, és beismerte, hogy bántalmazta, majd megölte őt. A bírósági meghallgatásán pedig azt mondta, hogy megérdemli a büntetést.

N. Balázst azzal gyanúsítják, hogy tavaly december 15-én több késszúrással és vágással megölte az 52 éves feleségét az újpesti lakásában. Az elkövető az áldozat egyik hüvelykujját is levágta.

A BRFK ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az adatok hamar az elhunyt férjére terelték a gyanút. Kiderült, hogy a férfi azért csonkíthatta meg feleségét, hogy a nő telefonján a levágott ujj lenyomatát használva beléphessen a netbankba, ahonnan több százezer forintot utalt át saját céljaira.

A rendőrség elfogatóparancsot adtak ki a 45 éves férfi ellen, majd a keresésbe bekapcsolódott a BRFK Célkörözési Osztály és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ. Európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátottak, végül a keresett személyt a szlovák rendőrök július 20-án Pozsonyban fogták el, és augusztus 27-én Rajkánál adták át budapesti kollégáiknak. A nyomozók alig ismerték fel a körözési fotójára nem is hasonlító férfit, aki leborotválta haját és szakállat növesztett.

A BRFK Életvédelmi Osztályán emberölés, kifosztás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytatja a további eljárást a férfival szemben.

Frissítünk!

A Fővárosi Törvényszék a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi a feltételes szabadság hatálya alatt követte el a gyanúsításban lévő cselekményét.

A nyomozás adatai alapján a tettében a szerencsejáték szenvedélye miatt nejével kialakult vita is szerepet játszhatott. Figyelemmel erre a kifogásolható életvezetésére, valamint arra, hogy a terhelt erőszakos bűncselekmény útján jutott hozzá a meneküléséhez szükséges pénzeszközökhöz, a bíróság szerint a vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában fennáll a bűnismétlés reális veszélye.

Mindezek miatt a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik