Még egyszer és utoljára tisztázzunk valamit. Az „óellenzékiek” azok a pártok és politikusaik, akik az elmúlt másfél évtizedben asszisztáltak a Fidesz uralmához, legitimizálták a rendszert, vagy éppen alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy valódi alternatívát nyújtsanak vele szemben – írta Magyar Péter Facebook-oldalán hétfő délelőtt, miután Hadházy Ákos korábban arról posztolt, hogy kész elindulni a Tisza Párt kongresszusán bejelentett előválasztáson.
Megsüvegelendő azon politikusok hozzáállása és döntése, akik a rendszerváltást és a magyar honfitársaik érdekét előrébb valónak tartják, mint a saját politikai túlélésüket vagy egyéni ambíciójukat
– fogalmazott a Tisza elnöke, aki szerint „a kormány, mind az óellenzéki szereplők részéről óriási erők fognak megmozdulni, hogy a Tisza egyre erősödő közösségét összemossák a korábbi sikertelen ellenzéki szereplőkkel, vagy éppen megpróbáljanak minket mindenféle háttéralkuba, közös indulásba belekényszeríteni”.
Itt és most, utoljára jelzem, hogy nem fognak sikerrel járni. A TISZA mind a 106 körzetben önállóan indul. Nem folytatunk semmilyen háttéregyeztetést, hanem dolgozunk tovább
– szögezte le a pártelnök, továbbá hozzátette: visszautasítja azokat az állításokat, „amelyek össze akarják mosni az óellenzéki bukott, vagy éppen sikertelen politikusokat és az ellenzéki, kormányváltásra törekvő szavazókat”.
