Magyar azt mondta, július 12-én, vasutas napon, ebben a polgári városban, Kanizsán arra hív mindenkit, fiatalt és időst, egyedülállót és családost, vidékit és budapestit, anyaországit és külhoni magyart, kétkezi munkást és értelmiségit, hogy fogjuk meg egymás kezét, és ne engedjük el többé. Ne engedjük, hogy újra szembefordítsanak minket egymással, hogy elvegyék szeretett hazánkat, tette hozzá.
Ti is, ma már mindenki tudja, egy a zászló, egy a nemzet, és mától egy az út. Ez az út a Tisza-kormány és a működő Magyarország útja
– mondta. Hozzátette, hogy
ezt az utat sokmillió másik magyarral együtt építjük lépésről lépésre, tégláról téglára. Hálás szívvel köszönöm, hogy eljöttetek, hogy meghallgattatok, köszönjük Nagykanizsa, köszönjük Zala megye, köszönjük Magyarország. Honfitársaim, a haza minden előtt
– zárta beszédét Magyar, aki tapssal mondott köszönetet az őt felállva tapsoló, az „árad a Tisza” mottót skandáló közönségnek.
A kongresszus lezárásaként közösen meghallgatták a Himnuszt.
