12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké – jelentette be Karácsony Gergely hétfő délután Facebook-oldalán. A főpolgármester a posztban ugyanakkor jelezte: a tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik, ehhez pedig kell még legalább két hónap.
Akkor – és nem előbb – tudjuk elkezdeni a terület rendbetételét. Ami sürgető, mert több jelzést is kaptam arról: az állam még az elmúlt hetekben is szemétlerakónak használta a budapestiek új tulajdonát
– közölte. Karácsony posztja szerint a Budapesti Közművek hétfőn délelőtt átutalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára Rákosrendező vételárának első részletét. Egyúttal emlékeztetett rá: Budapest az adásvételi szerződésbe lép be, és„ abból a magától értetődő tényből indul ki: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is”.
A tulajdonszerzés még nem jelent birtokba kerülést. Az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról. Ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába
– hangsúlyozta. Karácsony jelezte, hogy még meg kell állapodniuk az állam szemetének elszállításáról is, és több jelzést kaptak arról, hogy még az elmúlt napokban is szemétlerakónak használták a területet.
Még március elején derült ki, hogy egyedül a fővárosi tulajdonban levő Budapesti Közművek élt a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogával, így eldőlt, hogy fővárosi tulajdonba kerül a terület.