Belföld

Trollkodásból beküldött, AI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén

Január végén jelentette be Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, hogy „kedvcsináló kismama-szépségversenyt” hirdet „egymillió forintos díjazással az egy évi jövedelme felajánlásából”. A pályázatra kismamákról készült fotókat vártak (akár családtagokkal kiegészülve), és az első napokban leginkább azért kapott kritikát a kezdeményezés, mert olyan fotókat is vártak, amiket akár a kismamák (vagy a képeken szereplő hozzátartozók) tudta nélkül küldtek be, komoly adatvédelmi aggályokat is felvetve ezzel. Az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy „a pályázó részvételi szándéka nem helyettesítheti a fényképen szereplő érintett hozzájárulását”.

Az utóbbi bő egy hónapban aztán kikerült a fókuszból Novák kezdeményezése, most viszont, a Nemzetközi nőnapra időzítve eredményt hirdettek. Maga Novák Előd a Facebookon számolt be a verseny végéről, hangsúlyozva, hogy több ezer fotó érkezett a pályázatra.

A kismama-szépségverseny célja a legszebb női hivatás, az anyaság megbecsülése, a várandósság szépségének bemutatása. Az összes pályázó e nemes szándékával, hogy kedvcsináló jelleggel bátorkodott megosztani örömét másokkal, kivívta a tízfős zsűri elismerését

– írta Novák, ám úgy tűnik, annyiban tévedett, hogy nem minden pályázó szándékai voltak ilyen nemesek.

A képviselő által is megosztott Blikk-cikkben, amiben a helyezetteket bemutatták, többen is kiszúrták, hogy az egyik különdíjas fotó mesterséges intelligenciával készült.

Blikk

A képet jobban megnézve tényleg feltűnik néhány furcsaság: furcsa szögben álló ujjak, eltűnő alkar a középső kislánynál, vagy épp az itt-ott ködös tekintetek. A képet több erre szakosodott ellenőrző oldalon is lefuttattuk (itt, itt és itt) a legmegengedőbb érték szerint is 98,6 százalék a valószínűsége annak, hogy AI-generálta képpel van dolgunk.

Arra pedig már egy Reddit-poszt alatt hívták fel a figyelmet, hogy a kép leírásában szereplő Győrfiné Mónikának van egy X-profilja, amin bár nincs sok tartalom, azokból nagyon hamar világos lesz, hogy trollprofillal van dolgunk. Például az ilyen posztok miatt:

Győrfiné „férje” a kép leírásában szintén megmelített Győrfi János, kizárásos alapon János gazda szintén jelen van az X-en, neki ilyen posztjai vannak:

Közben a Magyar Jelen vonatkozó cikkében, ahol a győzteseket és különdíjasokat mutatják be, „Győrfiék” fotója már nem szerepel a felsorolásban. A képnek egyébként a Blikk szerint a zsűri egyik tagjaként Franka Tibor Táncsics Mihály-díjas újságíró ítélte oda a nagycsaládos különdíjat.

Novák Előd: A csaló nem kapott sem pénznyereményt, sem oklevelet

Megkeresésünkre küldött válaszában Novák Előd azt írta, a fenti fotó beküldője (szemben a többi helyezettel) nem részesült semmilyen jutalomban, aminek oka a képviselő szerint éppen az volt, hogy még folyamatban volt a kép ellenőrzése.

„Húzta az időt, »nem találta« a kép nagyobb felbontású eredetijét, illetve állítása szerint apró photoshopos retusálást végeztek csak a képen” – írta Novák a kép beküldőjéről, illetve felhívta a figyelmet rá, hogy a nőnaphoz időzített eredményhirdetés a több ezer fényképből kiválasztott több mint 20 fényképpel jelent meg, közülük ezt a hamis képet néhány óra után törölték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik