Belföld

Lánczi Tamás épp aznap vonta vissza az ÁVO-s bőrkabát miatti keresetét, amikor tele lett a sajtó a sörszövetséges fizetésével

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Február 7-én érkezett a bíróságra Lánczi Tamás magánvádejtésről szóló nyilatkozata az ÁVO-s bőrkabát miatti feljelentése ügyében – tudtuk meg a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályától.

Az időzítés azért érdekes, mert éppen ezen a pénteki napon reggel számoltunk be arról – és cikkünket számos más sajtótermék átvette –, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, a Magyar Sörgyártók Szövetsége és a négy, a szervezetet alkotó nagy sörgyár is hallgat arról, milyen jogcímen és mennyi ideig kapott havi 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetést Lánczi a sörszövetségtől. Lapunk kérdésére azóta sem válaszolt egyikük sem.

Mint ismert, Lánczi előzőleg beperelte Keresztény Zoltán aktivistát, amiért egy társával egy eredeti ÁVO-s bőrkabátot neki, mondván, az orosz mintára létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal ugyanúgy politikai okokból üldözi a magyar állampolgárokat, mint annak idején a kommunista államvédelem. Lánczi magánvádjában arra hivatkozott, hogy a cselekmény kimeríti a rágalmazás és a becsületsértés tényállását.

Az első tárgyalási nap múlt csütörtökön lett volna, és miután a magánvádlónak kötelező megjelennie, Lánczi Tamásnak részt kellett volna vennie a tárgyaláson. Feltehetően ezt akarta elkerülni, hiszen ezzel azt kockáztatta volna, hogy újságírók kérdéseire kell válaszolnia a söripari megbízásával kapcsolatban. A cikkek megjelenése és a magánvád visszavonása után a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke inkább maga választotta ki, hol beszélne a sörszövetségtől kapott fizetéséről, bár sok konkrétum az immáron a Mathias Corvinus Collegium alá tartozó Inforádiónak adott nyilatkozatából sem derült ki.

Elmondása szerint Lánczi „egyszerű kommunikációs tanácsadást” végzett a sörszövetségnél, de azt nem árulta el, hogy mennyi ideig tartott a megbízási viszony, és azt sem, hogy pontosan mekkora összeget kapott. Úgy fogalmazott, hogy

a saját személyes bevételeim között ez egy elenyésző tétel.

Ez az „elenyésző tétel” havi 500 ezer és 1 millió forint között volt Lánczi vagyonnyilatkozata szerint, vagyis a bruttó átlagkereset szintjének megfelelő vagy jócskán afölötti rendszeres havi jövedelemről is szó lehet.

A vagyonnyilatkozata szerint Lánczinak nagyjából 410 millió forintnyi megtakarítása van, a legnagyobb tétel ezek közül 157,8 millió forint állampapírban. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjeként jelenleg 5 483 520 forintot keres. Az elmúlt években az MTVA mellett (ahol az Online Igazgatóságot vezette) javadalmazást kapott az Országgyűlés Hivatalától, a Kommentár Alapítványtól (ugyancsak havi egymillió forint feletti értékben), kisebb összegeket pedig a Budapesti Corvinus Egyetemtől és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől is.

Lánczi az Inforádiónak adott interjúban egyébként karaktergyilkosságot emlegetett a söripari feladatkörét firtató cikkekkel kapcsolatban, mert szerinte „a külföldről, döntően az Egyesült Államokból finanszírozott médiamunkásoknak” elkezdett „forró lenni a lábuk alatt a talaj”, ezért vették elő az ügyét.

Homály fedi azt is, mire kapott pénzt az Országgyűléstől

Bár Lánczi Tamás a vagyonnyilatkozatában azt rögzítette, hogy korábban havonta bruttó egy- és ötmillió forint közötti összeget kapott az Országgyűlés Hivatalától, ennek pontos részleteit sem sikerült tisztáznunk. A hivatal ugyanis a 24.hu közérdekű adatigénylésére azt közölte, hogy Lánczinak az Országgyűlés Hivatala nem volt megbízója vagy munkáltatója. Így – mint írták – esetében nem minősülnek közfeladatot ellátó szervnek.

 

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének más posztjai, illetve azok díjazásának körülményei is homályosak. Mivel az MTVA online igazgatójaként is havonta bruttó egy- és ötmillió forint közötti összeget keresett – bevallása szerint –, a közmédiát is megkerestük kérdéseinkkel, hogy megtudjuk, pontosan mekkora összegért dolgozott ott Lánczi, ám 15 nappal meghosszabbították az adatigénylésünk határidejét.

 

Arról pedig már korábbi cikkünkben írtunk, hogy bár Lánczi Tamás a január 31-én leadott vagyonnyilatkozata alapján a Hippokratész Alapítvány elnökeként havi bruttó 200 ezer és 500 ezer forint közti díjazást kapott, elírhatta a szervezet nevét, és valójában a Hippokréné Alapítványtól vehetett fel díjazást, mely egy politikatudományi szakkollégium működtet, ahol Lánczi az egyik oktató. (Horváth Csaba László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik