Belföld

Ostorral csattogtatott, majd dühében betörte a költözni segítő ismerőse orrát

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki a költözőfélben lévő élettársának segítőjére támadt és ököllel az orrát törte. A büntetett előéletű férfit súlyos testi sértés bűntette miatt állítják bíróság elé.

Négyessyné Bodó Marianna, a  Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy tavaly augusztus végén a későbbi áldozat megjelent a kiskunhalasi férfi tanyáján. Őt előzőleg a vádlott élettársa kérte meg arra, hogy segítsen neki elköltözni az agresszív élettársától.

A részeg házigazda behívta az ismerős férfit a teraszra, majd dühében csattogtatni kezdett az ostorral. Ezután rövidesen szóváltás alakult ki közöttük, ami dulakodássá fajult. Ennek során a házigazda ököllel úgy orrba vágta az ismerősét, hogy az nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért a támadóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik