Egy adományokkal és ajándékokkal megpakolt kamionnal érkeztek Magyar Péterék a III. kerületi Szilágyi Erzsébet Gyerkemotthonhoz péntek reggel, azzal a céllal, hogy átadják azok egy részét az intézmény rászoruló lakóinak a Legyél a változás nevű civil egyesület nevében. „Nem politikai pártként, ahogy az utóbbi napokban rengeteg otthonban jártak a Fidesz és egyéb pártok képviselői”.
Magyar elmondta, az elmúlt hetek eseményeinek tapasztalatai után az ügyvédjük hetek óta tárgyal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójával, Cséplőné Gönczi Veronikával, aki többször is útjukat állta már, amikor adományokat akartak vinni gyermekotthonokba. Elmondta, hogy a főigazgatóság továbbra sem adja ehhez a hozzájárulását, azt kifogásolva, hogy egy politikai erő akarja kézbesíteni a civilek által összegyűjtött ajándékokat, és hogy nem jelölték meg, hol akarják átadni azokat. Magyar itt helyezte kilátásba,
Az otthon igazgatója azt mondta a helyszínen Magyarnak, hogy közvetlen írásbeli utasítást nem kapott senkitől, hallomásból tudja, hogy nem mehet be senki a gyermekotthonokba, és az adományokat, bárki is adja, maximum az utcán vehetik át.
Ahogy kijöttem a házból, akkor hívott az igazgató asszony, hogy itt vagyok-e, és hogy nem vehetem át az ajándékokat
– mondta Magyarnak a gyermekotthon vezetője.
Elkezdték a csomagokat kipakolni, közben pedig a helyszínre érkezett Fülöp Attila, a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, aki nem most készült az első csörtéjére Magyar Péterrel. Az államtitkár egy 2023-as jogszabályra hivatkozott, ami szerint ha gyermekvédelmi szociális szervezetnek egy civil szervezet valamilyen felajánlást tesz, akkor a fenntartóval megállapodást kell előbb kötni, mert „mégiscsak a fenntartó felelőssége, hogy hova mi kerül be”.
Miért hozzák olyan helyzetbe az intézményeket, hogy jogellenesen járjanak el? Nem arra valók az intézmények, hogy amikor önök szeretnének, megjelennek
– vetette oda Fülöp Magyarnak, aki viszont többször arra kérte a beszélgetés közben az államtitkárt, hogy írja alá a megállapodást, hogy bevihessék az ajándékokat. Az államtitkár a dokumentumban vétett hibákról beszélt, amiket Magyar ügyvédje szerint lett volna lehetőségük kijavítani, de ezt sem tették meg.
Az államtitkár ezután azt mondta Magyarnak, helyszíni kiosztás helyett vigyék be az ajándékokat a főigazgatóságra, ahol majd döntenek a sorsukról. Magyar Péter erre feltette a kérdést, hogy például Szentkirályi Alexandra fővárosi fideszes frakcióvezető, vagy Lévai Anikó miért adhatja átközvetlenül az ajándékokat a gyerekeknek a helyszínen, és nekik miért kell bevinni előbb a főigazgatóságra. Az államtitkár erre azonban többszöri kérésre sem válaszolt.
A Fejér megyei közgyűlésbe bevitték a gyerekeket, hogy mint cirkuszi majmok táncoljanak Tessely Zoltán fideszes képviselő úrnak. Ezt megengedték? Mi nem hozhatjuk ide az ajándékokat?
– szegezte újra Magyar a kérdést az államtitkárnak, aki azt mondta a Tisza Párt elnökére, „szégyenteljes”.
Közben megjelent az intézményvezető, aki jelezte, hogy szívesen átvennék az adományokat, mire Fülöp Attila megjegyezte, „látom régi az ismerettség önök között”. Ezt az intézményvezető kikérte magának, Magyar pedig azt kérdezte, ha így lenne, az probléma lenne-e, esetleg elkezdhet-e az intézményvezető aggódni az állásáért. Fülöp ezután arról kezdett beszélni, hogy a kormányzati dolgozók hat év alatt negyvenezer ajándékot gyűjtöttek és adtak át.
Közben a helyszínre érkezett Incze Zsuzsa, az eltűnt gyerekekkel foglakozó Csellengők című műsor alapító szerkesztő-riportere is, aki szintén próbálta meggyőzni az államtitkárt, de neki sem állt kötélnek, csupán közölte, hogy majd ők összegyűjtenek minden ajándékot, és majd ők kiosztják. Incze Zsuzsa aztán azt kérte az államtitkártól, ha annyira át akarja nézni az ajándékokat, nézze át őket ott a helyszínen, hogy utána még azzal a lendülettel be is vihessék a gyerekeknek.
De nem nézem meg, bocsánat
– mondta erre Fülöp.
Ezután előkerült egy olyan megoldási javaslat, hogy ha egyesület nem adományozhat, akkor szétszedik a csomagokat, és a helyszínen lévők egyenként, magánemberként beviszik a játékokat, mert annak papíron nincsen akadálya.
Én semmit nem fogok most erre mondani
– válaszolta az államtitkár.
Fülöp Attila ezt követően azt a „hangulatot” kezdte el minősíteni, amit a hazai gyermekvédelembe behoztak az utóbbi 3-4 hétben. Magyar azzal kontrázott, hogy a Fidesz-kormányhoz köthető az ország történetének legsúlyosabb pedofilbotránya. Fülöp Attila erre sorolni kezdte, hogy milyen intézkedéseket hozott a gyermekvédelemben a Fidesz-kormány az utóbbi hónapokban, mire felcsendült a résztvevőktől a Mennyből az angyal.
A közel kétórás jelenet végén Magyar még egyszer arra kérte az államtitkárt, feleljen határozott igennel vagy nemmel arra a kérdésre, hogy elvihetik-e közvetlenül az otthonokba az adományokat, a fideszes képviselőkhöz hasonlóan, de ő nem válaszolt erre egyértelműen, ellenben arra kérte az adományozókat, hogy tartsák be azokat a szabályokat, amiket mindenkit betart.
Vége van, államtitkár úr
– hagyta rá Magyar.
Végül valamiféleképp megállapodtak, hogy együtt elmennek a Visegrádi utcába aláírni a papírokat. Folytatás várható,