Lázár János rúgatta ki húsz év munkaviszony után minisztériumi osztályvezetői állásából Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlament képviselőjének feleségét – állítja Facebook-bejegyzésében Magyar Péter.
Tarr Zoltán – akit azután rúgtak ki azonnali hatállyal egy állami technológiai cégnél betöltött állásából, hogy felszólalt Magyar áprilisi tüntetésén – tegnap számolta be arról, hogy feleségének indoklás felezték fizetését és visszasorolták kormánytisztviselői státuszában, amiről az Ügyfélkapun keresztül tájékoztatták. A Tisza Párt elnökének mai posztja szerint Tarr feleségét most azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül menesztették az Építési és Közlekedés Minisztériumból.
Elég volt! Lázár János azonnal tűnjön el a közéletből!
– írta Magyar, aki szerint a helyettes államtitkár a karácsonyi ünnepségen még szabadkozott a tegnapi lefokozás miatt és jelezte, hogy nem ért vele egyet, azt a legmagasabb politikai szintű utasításra kellett végrehajtaniuk.
Magyar Tarr feleségének állítólagos elbocsátó leveléből is idézett. E szerint Tarr feleségének közösségi médiában megjelenő tevékenysége ellentétes „a kormánytisztviselőre vonatkozó hivatásetikai alapelvekkel, mely olyan politikai állásfoglalásnak minősül, amely tevékenysége megalapozottan kétséget ébreszt a részrehajlástól mentes munkavégzése kapcsán”. Magyar azt állítja, mindössze annyit történt, hogy az elbocsátott szakember néha lájkolta politikus férje Facebook bejegyzéseit.
Az a Lázár János rúgatta ki öt nappal karácsony előtt az egyik legjobb szakembert a minisztériumból, aki húsz éve még Rapcsák hódmezővásárhelyi polgármester táskahordója volt, most pedig épp tönkreteszi a teljes magyar vasutat, az épített örökségünket a miniszterelnök vejével rombolja le, átjátssza az oligarcháknak a pályaudvarainkat és a felújított kastélyokat, valamint több milliárd forint közpénzen felújíttatta a batidai kastélyához vezető negyedrendű utat. A kastély miből épült, János? A szingapúri és londoni bankszámláidon hány milliárd forint van? Távozz a magyar közéletből! Amíg még szabadon megteheted
– írta Magyar.
Emlékezetes, hogy Bátonyi Péter kormányfőtanácsos, műemlékvédelmi szakember ősszel a Partizán műsorában beszélt arról bizonyítékok bemutatásával, hogy jogszerűtlenül minősítenek át műemléképületeket, hogy aztán a tulajdonosaik lebonthassák, vagy kedvük szerint átalakíthassák. Ő szintén úgy nyilatkozott, hogy kirúgásának tényét az Ügyfélkapun keresztül ismerhette meg.
Lázár: Nem kötelező a kormánynak dolgozni
Csütörtökön késő délután Lázár János a Facebook-oldalán reagált Magyar Péter bejegyzésére. A tárcavezető állítása szerint „az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartják minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését”, ezért „a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettek” a lefokozott és később kirúgott osztályvezető „egyre fokozódó politikai aktivitására”.
Lázár Jékely lefokozását szakmai okokkal indokolta:
a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében.
A miniszter ugyanakkor hozzátette, nem tudja elfogadni azt, hogy ha valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vesz a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartja, ha szerinte valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjeszt, mert „összeegyeztethetetlen a közszolgálattal”.
Lázár János kijelentette:
Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre.