Belföld

Lázár János szerint azért nem fejlesztették eddig a vasutat, mert nem tudták, hogy egyáltalán szükség van-e rá

Vörös Szilárd / 24.hu
A Gazdasági Bizottság miniszteri meghallgatása. 2024.11.12. Fotó: Vörös Szilárd, Image: 933437813, Fotó: Vörös Szilárd
Vörös Szilárd / 24.hu
A Gazdasági Bizottság miniszteri meghallgatása. 2024.11.12. Fotó: Vörös Szilárd, Image: 933437813, Fotó: Vörös Szilárd

Négy vonatból három pontos, és eggyel vannak problémák – mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi Rádió7 Közös nevezőjében csütörtökön. A Szegeder szemléje szerint az építési és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy ez ugyan rosszabb arány, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen. Szerinte arról van szó, hogy „a hírekbe és a politikába az kerül be, ami rossz”.

Lázár elmondta, hogy

vasútfejlesztésre eddig azért nem költöttek annyit, mert először meg akarták nézni, hogy használják-e az emberek a vasutat,

az utazást pedig a magyarok „árérzékenysége” miatt olcsóbbá tették. Előtte üres kocsikról szóltak a hírek Lázár szerint, majd a tarifareformmal brutális számokat produkáltak, ami azt bizonyítja, hogy kell a vasúti lába is a közlekedésnek. Amíg nem látta tisztán, hogy a tarifareform utazásra ösztökéli a magyarokat, Lázár szerint felelőtlenség lett volna 5–10 milliárd dollárnyi fejlesztési forrást kérni a kormánytól.

A jövő évi fejlesztésekről a miniszter a január 7-i Közlekedésinfón fog többet elárulni, de azt elmondta, hogy lesz digitalizáció, utaskomfort és komoly minőségi változás már a 2025-ös nyári szezont illetően is.

Hozzákezdünk a vasútépítéshez, ki fogunk írni tendereket, lesznek új járművek is

– mondta Lázár, aki a vidéki külföldi állótőke beruházásokról is beszélt.

A Makóban régóta működő német Continental szerinte szörnyű cég, „balosak, libsik”, „a szakszervezetben reggeltől estig tolják az ellenzéki politikát meg a Fidesz-gyalázást”. A kínai befektetőkről nincs ilyen rossz véleménnyel: „a kínaiaknál nagyon sokat kell dolgozni, de megfizetik, és nem bonyolítanak semmit túl”.

Kapcsolódó
Horthy Miklós vasúti kocsijának 200 milliós felújítását a MÁV pénzéből fizetették ki Lázár Jánosék
Miközben gyakran lerohadó, mai vasúti kocsik életben tartására alig jut pénz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik