Belföld

Tagadja bűnösségét a volt élettársát erdőbe hurcoló és megerőszakoló férfi

police.hu
police.hu

Tagadja a bűnösségét az a 33 éves M. Péter, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt hétvégén megverte, majd erdőbe vitte és megerőszakolta a volt élettársát Gödöllőn – tudta meg a 24.hu.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a szexuális erőszakkal gyanúsított férfi azt mondta, hogy tagadja a bűnösségét és azt állította, hogy a nő kocsikázni akart, ezért elmentek kipróbálni a kocsit. A vallomása szerint a nő is ki szerette volna próbálni az autót, és ő mondta neki, hogy arra az elhagyatott helyre menjenek.

Azt állítja, hogy a nő beleegyezésével történt a szexuális együttlét

– mondta az ügyész.

A gyanúsítás szerint a férfi azzal az ürüggyel találkozott L. Évával, hogy megbeszéljék közös gyermekeik ünnepi programját. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint kocsiba ültek, és a férfi agresszívan viselkedett, s többször megütötte a nőt.

Ezt követően erőszakkal egy erdős területre vitte, majd ott megfenyegette és megerőszakolta. A támadás során az anyuka nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A szexuális erőszakkal gyanúsított férfit letartóztatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik