Belföld

Kastélytörvény: Hódmezővásárhely elindul Lázár János kastélypályázatán

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI

Döntött a hódmezővásárhelyi önkormányzat: pályázatot nyújtanak be a Lázár János építési és közlekedési miniszter nevéhez fűződő kastélytörvény alapján a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére érdekében. A pályázat benyújtását a név szerinti szavazáson Márki-Zay Péter frakciója – egy tartózkodás mellett – támogatta, a Fidesz-KDNP képviselői viszont nemmel szavaztak.

Márki-Zay Péter polgármester szerint a keddi döntéssel megakadályozták, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el, a nemzeti kincseket ugyanis köztulajdonban kell tartani – írta a Telex. A hódmezővásárhelyi polgármester arra biztatta a többi önkormányzatot is, hogy a nemzeti kincsek megmentése érdekében gondoskodjanak arról, hogy az „örökbefogadásra” ítélt kastélyok ne kerüljenek magánkézbe.

Lázár döntése szerint a kastélytörvény mellékletében felsorolt ingatlanok iránt érdeklődők alapesetben kérelmenként 10 000 000 forintért vehetik meg a kapcsolódó részletes dokumentációt, de a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, valamint az egyházi jogi személy részére a díj mértéke 1 forint.

Nem fogunk eladósodni, nem fogjuk túlvállalni magunkat, mert okosabbak vagyunk, és nem lopunk

– fogalmazott a polgármester. Szerint a kastély évente 250 millió forintos működési költsége kitermelhető, az épület gazdaságosan üzemeltethető lenne.

Az MTI tudósítása szerint  Márki-Zay Péter emlékeztetett, hogy az épületet korábban már felújították, de a teljes rekonstrukcióhoz még további munkálatokra lesz szükség. Ez azonban szerinte az önkormányzatnak nem jelentene vállalhatatlanul nagy terhet.

Augusztus végén derült ki, hogy első körben nyolc kastély megpályáztatásával kezdődik az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházása.

A kastélytörvény mellékletében szereplő negyvennyolc ingatlancsoport nagyon különböző állapotú és státuszú.Több épület szinte teljesen lepusztult, míg másokra uniós és állami milliárdokat költöttek már el a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében. Akadnak ezek között, amelyek szállodaként, fogadóként, konferenciaközpontként vagy egyetemi kampuszként működnek.

A kastélyt 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján építették historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusban. A korabeli beszámolók szerint az ország legszebb és legkényelmesebb kastélya volt, amelyet a kor legmodernebb technikai vívmányaival szereltek föl. A kastélyt a második világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület műemléki helyreállítása 2019 és 2022 között történt meg a Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 3,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból.

Kapcsolódó
„Egy kastély nem hozza, hanem viszi a pénzt” – negligálta a kormány a főúri családok kéréseit
A magánosításra szánt kastélyok örökösei közül többen levélben fordultak Lázár Jánoshoz még azelőtt, hogy a miniszer benyújtotta volna a törvényjavaslatát. Úgy tűnik, hiába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik