A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) még márciusban jelentette be, hogy hivatalból elrendelték a nyomozást az RTL Házon kívül című műsorában leadott riport miatt, amelyben a kegyelmi botrány érintettje, K. Endre, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese az egyik korábban molesztált áldozatot próbálta rávenni, hogy változtassa meg korábbi vallomását. A Népszava júniusban érdeklődött a nyomozás állásáról, de a BRFK csak annyit közölt, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel nem adhat bővebb tájékoztatást a bicskei pedofilügy miatt kirobbant kegyelmi botrány főszereplőjéről.
A szocialista Komjáthi Imre szerint már azóta is eltelt négy hónap, ám annak dacára sem hoztak érdemi információt nyilvánosságra az ügy állásáról, hogy az eset érintettje jól beazonosítható, a gyanúsított személye iránti hosszú időt igénybe vevő nyomozásra nyilvánvalóan nem volt szükség.
Ezért arról kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt:
- milyen bűncselekmény gyanúja merült fel K. Endre esetével összefüggésben?
- Milyen nyomozati eljárásokat folytattak le eddig a történtek kapcsán?
- Kihallgatták-e már gyanúsítottként K. Endrét?
- Lezárult-e már a nyomozás?
- Mikor léphet tárgyalási szakaszba az ügy?
Polt Péter azt válaszolta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság még nyomoz hamis tanúzásra felhívás miatt. A büntetőügy felderítési szakban van, gyanúsítottat még nem hallgattak ki. K. Endrét eredetileg kényszerítés miatt ítélték el. Az RTL Híradó korábban arról számolt be, hogy már a 3 év 4 hónapos, letöltendő börtönt jelentő, jogerős döntés előtt is felkereste a pedofilügy áldozatát. A bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese júniusban, a Blikk megkeresésére ártatlanságát hangoztatta, arról írt, hogy szerinte meghurcolták, nem követett el semmi törvénysértőt.