Belföld

Hét év körüli nevelt kisfiával is erőszakoskodott a 77 éves asszonyt megerőszakoló betegápoló

Hét év körüli nevelt kisfiával is erőszakoskodott az a fegyverneki férfi, aki másfél évvel ezelőtt megerőszakolt egy gondozására bízott, 77 éves asszonyt az egyik Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei idősek otthonában – tudta meg a 24.hu.

Értesüléseink szerint a férfi nagyjából egy időben követte el a rettenetes bűncselekményeket. A 36 éves férfi a feleségét is bevonta a perverz dolgaiba, s közösen kényszerítették szexuális cselekmények elvégzésére a nevelt gyermeküket.

A fegyverneki férfi az idős asszony megerőszakolása miatt került be a hírekbe korábban. Kiderült, hogy 2018 márciusától öt éven keresztül volt a gondozója egy 77 éves, beteges asszonynak. Tavaly március és május között rendszeresen szexuális cselekményekre és annak eltűrésére kényszerítette a nyugdíjast.

Az ügyészség tíz év fegyházat kért rá márciusban, szexuális erőszak bűntette, könnyű testi sértés vétsége és más bűncselekmények miatt. A férfit korábban letartóztatták, de aztán később bűnügyi felügyeletbe helyezték.

Azóta azonban kiderült, hogy nemcsak az idős asszonnyal, hanem a nevelésére bízott kisfiúval is erőszakoskodott, ezért a bíróság újra elrendelte a férfi letartóztatását. Mivel a feleségével együtt fajtalankodott a gyerekkel, ezért a bíróság a nejét is letartóztatta.

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a mostani esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a férfi és a felesége 2023 májusa előtt rendszeresen szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerítette a nevelésükre bízott kisfiút, akit a saját szexuális cselekményeikbe is bevontak. Ez egészen addig tartott, amíg a gyereket ki nem emelték a családból.

Az ügyész lapunknak azt mondta, hogy a tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsított házaspár mindkét tagja tagadta a bűnösségét. 

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását. A végzés ellen mindketten fellebbeztek, így az nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik