Belföld

Jogerősen hét évet kapott a férfi, aki vascsővel ütötte agyon a barátját, mert az több pénzt kért a saját élettársáért

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2021 tavaszán 3,5 millió forintért „megvásárolta” barátja élettársát, majd miután összevesztek, egy vascsővel agyonütötte az áldozatot. A 48 esztendős férfit emberkereskedelem és halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság.

Az elkövető a későbbi áldozat barátja volt, a Csongrád-Csanád vármegyei, tömörkényi tanyáján segítette is a ház körül, a gazdálkodásban és többször kölcsönt is adott neki. A későbbi áldozatnak és élettársának közös gyermeke született, de kapcsolatuk megromlott.

A vádlott és a barátja élettársa között 2021 elejére érzelmi viszony alakult ki. A két férfi abban egyezett meg, hogy a sértett 3,5 millió forint ellenében elengedi a nőt a vádlottal. A nő tiltakozott ez ellen, azt mondta, ha a vádlott pénzt ad érte, soha többet nem hajlandó találkozni vele.

A férfi ennek ellenére átadta a pénzt a későbbi áldozatának, és megállapodtak, hogy a részleteket később beszélik meg. A sértett és az asszony azonban április 24-én összevesztek, a nő a közös gyermekükkel elment a tanyáról, majd felhívta a vádlottat, aki ezután autóval odament. A tanya udvarán a két férfi vitatkozni kezdett, a későbbi áldozat pedig további egymillió forintot követelt a gyermek elengedéséért.

A szóváltás dulakodássá fajult, az elkövető felkapott egy vascsövet, és azzal a kétszer fejbe ütötte az áldozatát. A második ütésbe az áldozat rögtön belehalt. A tettes ezt követően üzenetet küldött a nőnek, hogy még ne menjen haza, majd a holttestet és a vascsövet elcsomagolta, elmondása szerint később autójával a Tiszához vitte, és Csanytelek közelében, a gátőrház melletti lejárónál már az esti sötétben a folyóba dobta.

A holttest – annak ellenére, hogy a folyómedret egészen Szegedig átvizsgálták – azóta sem került elő. A hatóságok az áldozatnak korábban átadott pénzt sem találták meg. Az elkövető a vérnyomokat is megpróbálta eltüntetni, és ruháit elégette a kazánban. Az MTI azt írta, hogy az elkövető és a nő azt próbálta elhitetni a hatóságokkal, hogy az áldozat önszántából távozott otthonából, majd haragosaival került összetűzésbe.

Ennek érdekében a terhelt hamis üzeneteket küldött az áldozat telefonjáról a nőnek azzal, hogy őt elkapták, ne szóljon a rendőröknek. Mintegy két hét elteltével – a vádlottal egyeztetve – a nő bement a rendőrségre, és bejelentette, hogy élettársa horgászni ment, majd ismeretlen helyre távozott. Az elmondottakat a hatóságok előtt a nő tanúként többször is megismételte.

Vallomásán csak azt követően változtatott, miután ő és a tettes is megbukott a poligráfos vizsgálaton. Az elkövető az utolsó szó jogán már azt mondta, hogy 2021. április 24-én nem bántotta az áldozatot, csupán fedezte a férfi eltűnését, s ezzel félrevezette a hatóságot. A történtek miatt a nőt – aki azóta együtt él a férfival – az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék jogerősen, bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek, és vele szemben két év próbára bocsátást rendelt el.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta a törvényszék ítéletét. Nagy Erzsébet tanácsvezető bíró a döntés indoklása során hangsúlyozta, az elsőfokú eljárás során a vádlott és védője sem vitatta a pénzátadás, illetve az áldozat bántalmazásának tényét, így arra bizonyítást sem kellett felvennie a törvényszéknek.

Kiemelte, hogy az elkövető számos alkalommal lényegesen változtatott vallomásán, így a férfi nem tekinthető szavahihetőnek. Mint mondta, a törvényszék megalapozott tényállást állapított meg, s helyesen döntött úgy, a vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik