Belföld

Magyar Péter: A volt barátnőm 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk

Mohos Márton / 24.hu
Vogel Evelin és Magyar Péter 2024. április 6-án.
Mohos Márton / 24.hu
Vogel Evelin és Magyar Péter 2024. április 6-án.

Magyar Péter a Facebookon reagált arra, hogy volt barátnője, Vogel Evelin interjút adott az Indexnek, melyben a többi között arról beszél, hogy a Tisza Párt elnöke „nem az, akinek látszik”.

Vogel úgy nyilatkozott, Magyar „alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott”. Elmondása szerint Magyar aznap, amikor a volt feleségéről, Varga Juditról készült hangfelvételekkel bement az ügyészségre, nem sokkal korábban odaadta neki a laptopját és különböző dokumentumokat, hogy rejtse el azokat. Magyar úgy gondolta, sokkal erősebb ütőkártyát jelentenek a nála lévő hangfelvételek annál, mint amekkora hatást kiváltottak – vélekedett Vogel, aki nem tud róla, hogy volt párjának további hangfelvételek lennének a birtokában.

A volt barátnő szerint a politikus elsősorban önmagát építette, míg csapata a szervezetépítésen igyekezett dolgozni. „Én voltam az, akin csapódott Péter haragja, az elégedetlensége. Nem volt ott velünk, nem dolgozott a többiekkel, nem volt meg a személyes kapcsolata, néha bejött, végigrohant az irodán”. Elmondása szerint Magyar egyszer az utcán üvöltözött vele, erre így emlékszik:

Ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam, és féltem.

Az Indexnek adott 50 perces interjúját Vogel azzal zárta, hogy bízik abban, hogy Magyar „nem fog teljesen megőrülni”.

Magyar Péter a reakcióját azzal kezdte, hogy „Evelin a barátnőm volt, szívből szerettem”. Állítása szerint 2023 áprilisa óta támogatta volt párját anyagilag. Később arról ír, hogy Vogel hónapokkal a szakításuk után bukkant fel, közvetlenül az első partizános interjúja után, és kereste fel azzal, hogy szeretne vele újra összejönni.

„A tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat. Tudta, hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem. Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a »first lady« pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában.

A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a Tisza Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget

– fogalmazott Magyar, hozzátéve, hogy miután a zsarolását visszautasították,

Vogel felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral, és havi 5 millió forintért és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen megjelent interjút.

„A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról. A Fidesszel kötött piszkos megállapodásának részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is” – állítja Magyar, aki hozzátette: amikor pár hete Radnai Márk alelnökkel szembesítették Vogelt azzal, hogy több forrásból tudomásuk van „az állampárttal kötött undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak, meglepődött, de semmit nem tagadott.”

Magyar közölte, hogy feljelentést tesznek zsarolás bűntette miatt.

„Sokszor hittük azt, hogy a Fidesz eddigi tetteinél nincs lejjebb, de mindig alulbecsüljük őket. Most, hogy a saját felméréseik szerint a Tisza Párt utolérte őket a népszerűségi listán, újabb Tónika Show-t rendeztek” – fogalmazott, utalva Varga Judit korábbi, Hajdu Péternek adott interjújára.

Az indexes interjút készítő Gáll Csongor korábban a Hír Tv munkatársa volt, és a Media1 azt írta róla, hogy 2018 és 2022 között 12 millió forintos vállalkozói szerződése volt a kisebbik kormányzópárttal, a KDNP-vel propagandavideók gyártására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik