Belföld

Egyik rokona segíthetett a gyáli rablógyilkosnak a nyomok eltüntetésében

police.hu
police.hu

Brutálisan kivégeztek egy eltűntként keresett 29 éves férfit tavaly novemberben Gyálon. A gyanúsítás szerint K. Richárd megkérte az ismerősét, M. Györgyöt, hogy vigye el Gyálra kocsival a nagyszüleihez. Ott azonban rátámadt az áldozatára, és több mint húsz alkalommal megszúrta. A fiatal férfi belehalt a sérüléseibe.

Amint arról korábban beszámoltunk, M. György eltűnését még a testvére jelentette be tavaly november végén. Elmondta, hogy a testvére előző nap elment hazulról, és azóta sem tudja hol van, a telefonja ki van kapcsolva, és a Mercedese sincs meg. Később kiderült, hogy brutális rablógyilkosság áldozata lett. A gyanúsítás szerint K. Richárd a gyilkosság után eltüntette az áldozata holttestét és a Mercedesét is. A nyomozók egy gyáli udvaron megtalálták az eltűnt férfi kocsiját egy kék színű ponyva alatt, a ház melléképületében pedig a holttestét. A bűncselekménnyel gyanúsított 30 éves budapesti férfit egy Tűzoltó utcai lakásban fogták el. Értesüléseink szerint a minősített emberöléssel gyanúsított férfi mind a mai napig nem tett vallomást.

Megtudtuk, hogy K. Richárdnak az egyik rokona segíthetett eltüntetni a bizonyítékokat a brutális gyilkosság után, és az illetőt már ki is hallgatták gyanúsítottként.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője megerősítette, hogy már nem egy, hanem két gyanúsítottja van a gyilkosságnak.

Az ügyben eddig két személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Egyiküket előre kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt, míg másikukat emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntette miatt

– mondta az ügyész, hozzátéve, az emberöléssel gyanúsított férfi jelenleg is letartóztatásban van.

Megkérdeztük az áldozat édesapját is az újabb gyanúsításról.

Úgy tudom, hogy az elkövető egyik rokona a másik gyanúsított. A tettes nem csak a fiamat végezte ki brutálisan, hanem a gyilkosság utáni napokban még a saját élettársától is lopott egymillió forint értékben. Az ilyennek örökre börtönben van a helye. Remélem, hogy soha nem szabadul

– mondta lapunknak a meggyilkolt fiatalember édesapja.

A nyomozás még jelenleg is tart. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya végzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik