Belföld

Kiengedték a 21 éves öntudatlan lányt megerőszakoló két férfit

police.hu
police.hu

Kiengedték a letartóztatásból azt a két monori férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakoltak és kifosztottak egy öntudatlan állapotban lévő, 21 éves lányt a monori vasútállomás vécéjében – tudta meg a 24.hu.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy jelenleg már mindkét gyanúsított szabad lábon védekezik.

A gyanúsítás szerint a 31 éves férfi és 21 éves társa úgy szúrta ki a fiatal lányt, hogy az a telefonjával fizetett. Ezt követően követni kezdték az ittas lányt, aki bement a vasútállomás mosdójába. Az egyik férfi utánament, majd szexuális cselekményt végzett az öntudatlan állapotban lévő, bódult lánnyal.

Amikor kijött, akkor bement a másik férfi is, és ő is megerőszakolta lányt, majd elvették tőle az ékszereit, telefonját és a nála lévő pár ezer forintot. Értesüléseink szerint a fiatal lány semmire nem emlékezett a történtekből. A fiatalabbik férfi az elfogása utáni kihallgatása során azt állította, hogy a fiatal nő beleegyezésével történt a dolog.

Az ügyész kérdésünkre elmondta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfiak továbbra sem ismerték be a bűnösségüket. Hozzátette, még nem zárult le a nyomozás, ezért a vádemelés kérdésében még nem születhetett döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik