Belföld

A leváltott polgármester még lezavar egy ötéves üzemeltetési pályázatot

FACEBOOK / NAVRACSICS TIBOR
FACEBOOK / NAVRACSICS TIBOR
Két héttel a hivatali ideje lejárta előtt még kiválaszthatja Badacsonytomaj első embere, hogy ki üzemeltesse a milliárdos uniós támogatással felújított épületet.

Hiába kérte Badacsonytomaj megválasztott új polgármestere, hogy halasszák el két héttel az emblematikus Balaton-parti épület, a Tátika üzemeltetésére kiírt pályázat lezárását, mert akkor az új, októberben felálló testület dönthetne a hosszú távú szerződésről, a leköszönő városvezető, Krisztin N. László erre nem volt hajlandó, így a hátralévő hivatali idejében még ő zavarhatja le a tenderbontást és a tárgyalásokat a jelentkező vendéglátóipari vállalkozókkal.

A település hat éve kapott 2,4 milliárd forintos uniós támogatást a Tátika műemlék épületének felújítására, ám a projekt körül azóta egy szerteágazó hatósági nyomozás bontakozott ki.

Az augusztus 30-i utolsó képviselő-testületi ülésen a június elején vereséget szenvedő Krisztin N. László elismerte, hogy az előkészítő megbeszélésen az üzemeltetési pályázatról olyan „parázs vita” alakult ki, hogy a vele szemben a polgármesteri címet elnyerő Hartai Béla felállt a tárgyalóasztaltól.

Szomorú, hogy a múltkor csak úgy otthagytatok bennünket, igaz, hogy parázs viták voltak, de jó lett volna legalább az alapdolgokban megérteni egymást

– sajnálkozott a leköszönő polgármester a testületi ülésen, miután Hartai ismét felvetette, hogy a Tátika hosszú távú, ötéves bérbeadásáról nem a napokon belül távozó képviselőknek, hanem a következő testületnek kellene döntenie.

A megválasztott polgármester javasolta, hogy a szeptember 2-án meghirdetett pályázathoz ne szeptember 17-re, hanem 30-ra tűzzék ki a jelentkezések beküldési határidejét. Hartai azt is elmondta, hogy az elmúlt hetekben számos badacsonyi borásszal beszélt az épület hasznosításáról, és ők „szinte egyhangúlag” ellene voltak, hogy a felső szintből „sütizőt” alakítsanak ki. Hartai szerint az üzlethelyiséget az eredeti tervekben a borászoknak szánták.

Krisztin viszont azt hangoztatta, hogy a beruházást a jelenlegi testület „brusztolta végig”, ezért megvan minden tapasztalata ahhoz, hogy állást foglaljon a pályázattervezettel kapcsolatban. A polgármester azt is közölte, hogy az eddigi tapasztalatai szerint még a borhétre is nehéz összeszedni 10–15 borászt, ezért nem hiszi, hogy lenne közöttük bárki, aki pályázna a vendéglátóhely üzemeltetésére, sőt, szerinte az sem biztos, hogy egyáltalán lesz majd jelentkező, aki elfogadja a kiírásban megfogalmazott feltételeket.

A polgármester azt is elmondta, hogy a pályázati kiírást jelentős részben a BTTF Badacsony és Térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. készítette. Ez a cég menedzselte a beruházást, miután az önkormányzat többéves csúszásba került, és majdnem elvesztette a 2018-ban elnyert, 2,4 milliárdos uniós támogatást. A testület 2022-ben teljes egészében átadta a projektet a körzet országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor által irányított területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős minisztérium alá tartozó BTTF-nek. Az állami zrt. tavaly fejezte be az építkezést, a nyárra pedig a La Téne nevű helyi, desszertekkel és a kávéspecialitásokkal foglalkozó vállalkozással kötött megállapodást az ideiglenes üzemeltetésre, ami a napokban járt le.

A pályázat kiírását a Krisztin vezette testület megszavazta, a leendő polgármester, Hartai Béla tartózkodott.

A Tátika-pénzek körül azonban továbbra is komoly zűrök vannak. Az uniós támogatást a szabálytalan felhasználás gyanúja miatt összesen négy hatóság vizsgálta már.

A badacsonytomaji turisztikai GINOP-projektet

  • először a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD),
  • majd az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF),
  • a rendőrség
  • és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálta vagy vizsgálja,

miután kiderült, hogy a polgármester több mint 60 millió forintot osztott szét szabálytalanul projektmenedzseri tevékenységre. A pénzből az akkori jegyző és a városházi alkalmazottak kaptak különféle nagyságú összegeket.

A KD milliós bírságot szabott ki, az OLAF házkutatást tartott, a NAV pedig 2022 végén jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség alapos gyanúja miatt számos gyanúsítást is közölt. Idén februárban a badacsonytomaji önkormányzat dolgozóit is kihallgatták az adónyomozók. A NAV tucatnyi városházi alkalmazottat idézett be a veszprémi központba, akiket rögtön rabosítottak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik