Belföld

Három nappal a tanév kezdete előtt visszavonták Iványi Gáborék szegedi iskolájának működési engedélyét

MET
MET

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ma reggel kapta meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal határozatát az intézmény működési engedélyének visszavonásáról

– olvasható a MET pénteki közleményében, alig három nappal az új tanév kezdete előtt.

Az Iványi Gábor vezette MET fővárosi iskoláinak bezárásáról kedden döntött a kormányhivatal, most pedig a szegedi intézményt is törölték a magán vagy egyházi fenntartású közoktatási intézmények nyilvántartásából. A döntés értelmében az érintett családoknak egyetlen hétvégéje van, hogy új iskolát találjanak a gyerekeiknek, hogy rendben, időben el tudják kezdeni a tanévet. A közlemény szerint 150 gyerek érintett.

„Az augusztus 29-re keltezett indoklásban július 24-i pénzügyi adatokra, köztartozásokra hivatkoznak. A főispán szerint: „a gyerekek, tanulók számára a határozat végrehajtásának késedelme jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna”.  Furcsamód azt nem érzik károkozásnak, hogy 150 gyerektől veszik el a biztonságos, szakmailag elismert pedagógiai közeget, a fejlődés, integrálás lehetőségét, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi számukra a tanév elkezdését. A szülők pedig szabálysértést követnek el, ha nem iratják be őket, de ez ebben a pillanatban megoldhatatlan feladat a számukra” – áll a MET közleményében.

Iványi Gábor szervezete bejelentette egyúttal, hogy azonnali jogvédelmet kérelmez, az intézményt pedig az eddig elképzelteknek megfelelően kinyitják majd szeptember elsején, és pedagógiai felügyeletet biztosítanak a gyerekeknek a helyzet rendeződéséig.

Kapcsolódó
Bezáratja Iványi Gáborék iskoláit a fővárosi kormányhivatal
A gyermekek elhelyezéséről a hivatal gondoskodik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik