Magyar Péter még júniusban hagyta ott az ATV stúdióját, amikor Rónai Egon az Egyenes beszéd című műsorban átadott egy dossziét arról, hányszor volt a csatorna vendége, miközben ő a választások utáni beszédében arról beszélt, nem hívták meg. A Tisza Párt politikusa szerint provokáció történt. Szerinte a megafonos propagandisták oldalain egy perccel azután, hogy levette a mikrofont, már kint voltak az előkészített posztok.
Facebook-oldalán azt írta: az ATV a Fidesz házitelevíziója, Németh S. Szilárd, vezérigazgató, NER-lovag. Közzétette több munkavállaló vallási hovatartozását, illetve egyiküket volt III/III-as ügynöknek nevezte. Emiatt a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult.
A Magyar Nemzethez most eljuttatott, hivatalos dokumentum szerint a NAIH döntött, felszólította Magyar Pétert, törölje közösségi oldaláról a jogellenesen nyilvánosságra hozott személyes adatokat, a jövőben pedig tartózkodjon a hasonló akcióktól.
A Hatóság tájékoztatja, hogy az Infotv. 56. § (2) bekezdése értelmében Dr. Magyar Péternek – egyetértése esetén – haladéktalanul meg kell tennie a jelen felszólításban megjelölt szükséges intézkedéseket, és a megtett intézkedéseiről, illetve – egyet nem értése esetén – álláspontjáról jelen felszólítás kézhezvételétől számított harminc napon belül írásban, dokumentumokkal igazoltan köteles tájékoztatni a Hatóságot.
Az Infotv. 58. § (1) bekezdése értelmében, ha a felszólítás alapján a jogsérelem orvoslására, illetve a jogsérelem közvetlen veszélyének megszüntetésére nem került sor, a Hatóság a tájékoztatási határidő lejártát követő harminc napon belül dönt a szükséges további intézkedések megtételéről.
Két hónap után egyébként elásta a csatabárdot Magyar Péter és az ATV. A Tisza Párt vezetője mégis visszatért az Egyenes Beszédbe, az interjút nem Rónai Egon készítette, hanem Szöllősi Györgyi, aki már nem megbízott, hanem állandó főszerkesztője lesz szeptembertől a műsornak, erősítette meg az ATV sajtóosztálya a Media1 indormációját.
A Magyar Nemzet egyébként azt is írja, hogy Tényi István újra az adatvédelmi hatósághoz fordult, szerinte ugyanis a Tisza Párt elnökének kórházlátogatásai után vizsgálni kell, fennáll-e a törvénytelen adatszerzés, adatgyűjtés, továbbá a NATO-minősítésű objektumban történt képi felvételek rögzítése esetén a tiltott adatrögzítés lehetősége. Magyar Péter az egészségügyben tapasztalt állapotok miatt feljelentést tesz. Ismeretlen tettes ellen.