Belföld

Az Oktatási Hivatal azt ígéri, kijavítják az elszámolt felvételi pontokat

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Nem árulta el az Oktatási Hivatal, hogy pontosan mennyi bejelentés érkezett hozzájuk a hibásan számolt felvételi pontokkal kapcsolatban – derült ki a Népszava cikkéből. A lapnak küldött válaszukban azt írták, erről csak a jogorvoslati, felülbírálati időszak lezárultát követően áll módjukban tájékoztatást adni.

Arra a kérdésre, hogy mi történik azokban az esetekben, amikor kiderül, hogy valakinek tévesen számolták ki a pontszámait, és emiatt nem került be egy képzésre vagy egyetemre, az OH azt írta, akinek jogos az észrevétele, mert eljárási vagy adminisztrációs okból számítási hiba történt, az módosított besorolási döntést kap és a korrigált pontok szerint, a jelentkezés sorrendjében jelölt legkedvezőbb helyre veszik fel – írták.

A felsőoktatási ponthatárok július 24-i kihirdetését követően több diák és szülő jelezte, hogy adminisztrációs hiba miatt az informatikai rendszerben egyik napról a másikra csökkentek pontjai, eltűnt a bizonyítványa vagy nem a legjobb eredményét vették figyelembe. Volt, akit ennek ellenére is felvettek, mások viszont kiestek. A zavart idén az okozta, hogy változott a pontszámítás, az egyetemek maguk dönthették el, mire adnak 100 pluszpontot. Ehhez egy új számítógépes rendszer is készült, az adatokat az Oktatási Hivatal és az egyetem is kezelte.

Kapcsolódó
Az egyetemre felvételizők közel 30 százaléka szerint elszámolták a pontjaikat egy szavazás alapján
Az új, bonyolult pontszámítási rendszerrel kapcsolatos problémák már egy ideje gyűltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik