A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 434 üveg hamis parfümöt foglaltak le egy osztrák felségjelzésű furgon átvizsgálásakor Komárom-Esztergom vármegyében.
A NAV közleménye szerint a hamisítványokkal a forgalmazók több mint tizennégymillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást. A pénzügyőrök az M1-es autópályán állították meg az osztrák furgont. A papírok alapján műszaki cikkeket, szerszámokat és elektronikai termékeket szállított, azonban a pénzügyőrök gyanús, felirat nélküli dobozokra bukkantak a járműben.
A raktér átvizsgálásakor kiderült, hogy a jelöletlen kartonok különféle márkajelzésű parfümöket rejtenek. Silány minőségű csomagolásuk arról árulkodott, hogy a termékek hamisítványok. A 40 éves sofőr azt mondta, hogy Budapesten vásárolta az illatszereket. Elmondása szerint felmerült benne is a kétely, de az eladó meggyőzte arról, hogy a parfümök eredetiek. Azt is elárulta, hogy az illatos rakományon Bécsben szeretett volna túladni a saját internetes oldalán.
A termékekről a védjegyek jogosulti képviselői megállapították, hogy azok egytől egyig hamisítványok. Felhívták a figyelmet arra: a NAV kiemelt feladatának tekinti, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak károkat, hanem a vásárlóknak egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.